Nyitólap >> Marx József fotótéka
Marx József
fotóművész életének eseményei
1914. április 16. megszületett Marosvásárhelyen
1920 családja Nagyenyedre költözött, ahol a Bethlen Kollégium diákja
1931 megismerkedett a fényképezéssel, ami egész életpályáját meghatározta
1932-1940 a családi üzletben dolgozott
sokat utazott, fényképzett, képei jelentek meg az erdélyi magyar lapokban, képeit kiállították Marosvásárhelyet, Kolozsvárott, Nagyenyeden, Aradon, Nagyváradon, Ljubljanában, Szegeden, Debrecenben, Liszabonban
1936 Aradon ezüstérmes
1937 Kolozsvárott aranyérmes
1940 beiratkozott a kolozsvári egyetem jog- és államtudományi szakára, de kénytelen abbahagyni tanulmányait, Nagyenyeden telepedett le
1943 megnősült, felesége a nagyenyedi Sarkadi Margit
1944 behívták katonának
1945 Ausztriában szovjet hadifogságba került
1948 Örményországból tért haza, Marosvásárhelyen vállalt állást, szabadidejében szenvedélyesen fényképezett
1953 kezdeményezte és létrehozta a marosvásárhelyi fotóklubot, amely az ország legeredményesebb amatőr fotósokat tömörítő intézménye lett, példája nyomán fotóklubok alakultak az erdélyi városokban
1958 – 1974 a Művészet, majd Új Élet, - főszerkesztője Sütő András, - képes hetilap fotóriportere volt, színházi fotós is, és közben a fotóklubbal állandó jelleggel országos és nemzetközi kiállításokon szerepelt, a fotóművészet országos viszonylatban legtekintélyesebb, példamutató, nemzetközileg is elismert, egyénisége lett, sok kezdő fotós jóindulatú mentora volt
1960 a Nemzetközi Fotóművész Szövetség Artiste FIAP kitüntető címet érte el
1969 Excelence FIAP címet kapta
1976 fotóművészetéért, a fotós mozgalom szervezésében élért érdemei elismeréséül az Egyesült Nemzetek Szövetségétől díszoklevelet kapott
1981 megkapta az elérhető legmagasabb nemzetközi fotóművész címet, Honoraire Excelence FIAP kitűntető címet írhatta neve után
több mint 1.200 kiállításon vett részt, a világ legtöbb országában kiállították képeit, 200 díjat nyert, számtalan kiállítás képeit zsűrizte, a Fotóművészek Szövetségének (AAF) vezetőségi tagja volt
1992. április 30. meghalt Marosvásárhelyen.