SZÁSZ ORGONÁK A SZÉKELYFÖLDÖN

SZÁSZ ORGONÁK A SZÉKELYFÖLDÖN

Haáz Rezső Múzeum Képtára

2014. október 8 – november 9.

Mottó:

„Orgonán játszani annyi, mint az örökkévalóság megérzéséből és megértéséből fakadó erőt kinyilvánítani.”

Charles-Marie Widor

Mindenki hallotta, vagy hallgatta már valamely orgona hangját. Azt a sejtelmes, a legvékonyabb madárcsicsergést idézőt, vagy az öblös, mennydörgésig terjedőt. Ilyenkor az az érzése az embernek, hogy egy tökéletes, zárt hangburok veszi körül, és libabőrös lesz a teste. S amennyire közelinek, áthatónak érezzük a hangot, olyannyira messzinek, megfoghatatlannak tűnik maga a hangszer. És valóban az. Kívülről csak pár sípcső mered az égnek barokkos faragványdíszek közé zárva, és mindig fel kell tekinteni rá, őméltóságára a hangszerek királynőjére. Az orgonista is csak ritkán látható, pedig ő a közvetítő a zeneszerző, a hangszer és a hallgatóság között. Nélküle az egész építmény csak némaságra volna ítélve. Mint egy vezérlőpultnál, billentyűzet(ek)et, rejtélyes kapcsológombokat, pedálokat, lábítókat kezel. A hangszer tulajdonképpen művészi külsőségekbe rejtett mély titok. Az egyszerű ember számára csak egy bonyolult, nem igazán érthető hangkeltő mechanikus szerkezet.

A Haáz Rezső Alapítvány és a Haáz Rezső Múzeum által másfél évtizede rendszeresen szervezett Erdélyi Magyar Restaurátorok Továbbképző Konferenciát követő tanulmányi kirándulások alkalmával figyelhettünk fel arra, hogy a legeldugottabb kis falvak templomaiban is méltóságos helyet foglalnak el a karzatokon a kisebb nagyobb orgonák. Egyesek nagyon jó, mások nagyon rossz állapotban. Egyesek rendszeresen szolgálatot téve, mások önmagukba roskadtan, hallgatásra ítélve. Jó pár éve csatlakozott a restaurátorok csapatához helyi orgonaépítő művészmesterünk, Pap Zoltán úr is, akinek szakértői vezetésével egyre többet tudhattunk meg e csodás műremekekről (történetükről, építésükről, építőikről, javításukról, hangzásukról, szerkezeti elemeikről). Tavalyi kirándulásunk értékelése során született az ötlet, hogy egy kisebb kiállítás keretében emberközelbe hozhatnánk, vagyis bemutathatnánk az orgonákat. Pap Zoltán és múzeumunk ezúttal ennek tesz eleget, amikor a 15. konferencia alkalmával, október 8-án, szerdán, a Székelyföldön található orgonák közül egy pár jellegzetes, szász eredetűt tár a látogatók elé a du. 5 (17) órakor megnyíló, „Régi szász orgonák Székelyföldön” című kiállítás során.

A fali táblák, a bemutatott szerkezeti és művészi elemek, valamint egy restaurálás előtt álló eredeti kis orgonafelépítmény révén a látogató általános képet nyerhet ezekről a hangszerekről és egykori alkotóikról. Ugyanakkor amellett, hogy összehasonlíthatja az egykori és a mai modern orgonaépítés mikéntjét, az erdélyi együttélés és művelődéstörténet jó bizonyítékaival is szembesülhet, midőn Johannes Hahn (1712–1783), Johannes Prause (1755–1800) és Thomas Boltres (?–?) szász orgonaépítők műveinek székelyföldi utóéletével ismerkedik.

Kiállításunkra minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Róth András Lajos