A Művészek Atyhai Társasága kiállítása Székelyudvarhelyen

A Művészek Atyhai Társasága jelenleg az erdélyi kortárs képzőművészet és vizuális kultúra meghatározó alakjait tömöríti. A minőségi művészet iránti elkötelezettséget vállaló társaság tagjait baráti szálak fűzik egymáshoz, illetve a sóvidéki hely szelleme és az atyhai Kakasülő Galériában megvalósult előző nyolc kiállításuk élménye. A hét képzőművészből álló csoportosulás jelenlegi tagjai: Berze Imre, Bocskay Vincze, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Vargha Mihály, Vinczeffy László. A Művészek Atyhai Társasága csoportos kiállításon Vinczeffy László festő- és szobrászművész atyhai portáján éppen egy évtizede mutatkozott be először. Azon a helyszínen az elmúlt időszakban a kortárs művészet legjobbjai kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, több művészgeneráció együtt, törekedve arra, hogy alkotásaikkal a legjobb minőséget képviseljék. Nyolc tematikus tárlat után idéntől már nem Atyhában, hanem Szovátán a Kusztos Endre emlékház és képzőművészeti galériában állítanak ki évi rendszerességgel, csoportos kiállításukat más helyszíneken, így ezúttal Székelyudvarhelyen is bemutatják.

Vinczeffy Lászlótól már megszokhattuk, hogy alkotásain intenzív hangulatokat, képzettársításokat ír át a vizuális kommunikáció olykor szimbolikus nyelvére. Ehhez szükséges annak belátása, hogy az alkotáshoz alapos gondolati, bölcseleti, lélektani, eszmetörténeti és színelméleti előkészítés szükséges. Képfelületei színvilágát egy-egy alaptónusra redukálja, amit gazdag színárnyalatokkal tesz érzelmi-intellektuális tartalommal telítetté, ám a korábban megszokott sötétebb tónusú olajkompozícióitól eltérően most mellőzi a fekete színt. Ezeket a 2022-2023-as olajképeit immár nem festőkéssel vagy spaklival, hanem ecsettel, klasszikus festésmódot használva alkotta. A színek harmóniáját a lélek erőit összpontosító, erős fény járja át. A képcímeivel is szuggesztív, formáival és színeivel expresszív festményei lelassulásra, meditációra szólítanak. A ritmikus jegyeket is hordozó, letisztult, egyszerű formái erős érzelmi tartalommal telítettek, Ingmar Bergman és Andrej Tarkovszkij filmjeinek hangulatát idézik fel. Mintha Hamvas Béla meditációs objektumait szemlélhető képpé alakítaná, festményei kapcsán ma is érvényesen szól az alkotó korábbi nyilatkozata: „Festményeim nézőit a megszokott mindennapi látástól olyan irányba szeretném elvinni, ahol azonosulni tudnak műveimen keresztül azzal a szakrális hangulatot sugalló csenddel, ami meditálásra készteti őket. Azt akarom, hogy ezáltal olyan titokzatos érzelmek birtokába kerüljenek, aminek én is részese voltam.”

Vargha Mihály szobrászművészt lehetséges, hogy többen ismerik a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójaként, holott közel négy évtizedes képzőművészeti pályafutása éppily jelentős. Az ő munkásságában is váltás történt, korábbi fából készült kisplasztikáinak némelyikét bronzba öntve láthatjuk. Konceptuális kérdésfelvetésekkel foglalkozó kompozíciói részben figuratív elemeket tartalmaznak, mondhatni organikus, biomorf szobrászat az övé, amelyben hangsúlyosan jelen van az elvonatkoztatás is. Az Arc portréra- vagy Niké női alakra emlékeztető formája és a Levélkürt vagy az Üreges c. plasztikák elvontabb bronzkompozíciói szimbolikus, asszociatív értelmezésre ösztönöznek. Leleményes formai megoldásai a korábbi fából készült művei áttört testjeit, belső tereket megnyitó, levélkürtjeit, üreges plasztikáit jelenítik meg bronzba öntve, finoman megmunkált felülettel artikulálva a mű hangvételét és kifejezését. Plasztikái olykor utalnak a kultikus hagyományokra. A jelzésszerű összefoglalásra való törekvés és a szabad, játékosan asszociatív, bensőséges hangú vallomás vagy a drámaibb hangvételű kinyilatkoztatás a tapasztalt kortárs alkotó bronzba megörökített szellemi kalandjának megnyilvánulása.

Bronzból készült frappáns kisplasztikái sorát állította ki a több mint három évtizede alkotó szobrászművész és kiváló bronzöntő szakember Sánta Csaba, aki az évek során immár védjegyévé fejlesztette játékos elemekből felépülő ősi, primitív kultúrákat megidéző, rituális jellegű tárgyait, a népies humort sem mellőző, tömör megfogalmazású kreatív formajátékait. A bronz a szobrászatnak egyik legősibb, hagyományosan nemes anyaga, Sánta annak is klasszikus, máig legkifinomultabb öntési technikáját, a viaszveszejtésest használja. „Viaszlapokból építi fel az olykor elvontabb, máskor meg szimbolikus, archaikus, esetenként groteszkbe hajló tárgyait. Ez az anyaghasználat szerencsésen párosul nála az ősi közösségi kultúrák általi ihletettséggel és emelkedett szakralitással, valamint időnként népi ihletésű díszítésekkel finoman palástolt, termékenységkultuszt is idéző egészséges erotikával.” – jellemzi munkásságát annak jó ismerője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész. „Kisplasztikáim elemeit nem a közelmúltból, hanem a kultúra és a mítosz mélyrétegeiből válogatom.” – vallja maga az alkotó. Mindez arra enged következtetni, hogy ha a Hölgy, a Katona, a Legelő vagy a Regélő című legújabb, 2024-es műveinél elidőzünk, az esztétikai élményen túl, számunkra vonzó, színes történetek egész sora bontakozik ki a jellegzetes sántacsabai formákból.

Kuti Dénes aprólékos virtuozitással megfestett, részleteiben realista, nagyméretű olajfestményeiből készült lenyomatokból három a 80-as évekből származik. A legújabb, Álom és valóság c. 2023-as festményét megjelenítő printjéről valamiféle titokzatosság sugárzik, megvilágítja a lét rejtett és látható tartalmait. Színei jelzik, hogy bár a korábbi képeinek jól megszokott szálkázó, aprólékos tájfeldolgozása medrében halad, a szimmetriába helyezett tájkompozíció „Kuti-zöld”-jei itt kiegészülnek a fénnyel többé vagy kevésbé átitatott aranyeső sárgájával, illetve a szürkébe hajló zöldes alapozással. A térbeliséget azonban csak sejtjük. Az ember élettere olyan meditációra sarkalló kompozíciókon jelenik meg, amit eláraszt a ragyogás, az álomszerűen valós, az árnyékszerű és a felnagyított természeti tájelemek, illetve a fények, színek együttese. Az eredeti művek látványukban és kidolgozásukban valósághű, egészét tekintve nyugtalanságot, feszültséget árasztanak, egyfajta sejtelmes borzongás érzését váltják ki, de a mysterium tremendum et fascinans szentsége pozitív végkicsengésű lehet.

Kuti Botond három nagyméretű olajképet állított ki, amelyeken a figuratívnak egy különös, gesztusokban gazdag atmoszférája jelentkezik. A lélekmadár és a gépmadár ellentéte, illetve Scala- sorozat itt látható példányának kompozíciós feszültsége egy elvontabb festészeti világba mozdít ki bennünket. Az Avis Anima, Avis Machina és a Scala tanúskodnak a technikájában és világlátásában jól kiforrott, kiváló színérzékkel rendelkező alkotó soha nem múló kísérletező kedvéről. „Az elmúlás tragédiájának szépsége az, ami folyton inspirál, újra és újra munkára késztet” – vallja Kuti Botond, ami e képek rövid jellemzése is lehet.
A dinamikus festésmód, a kontrasztokra épülő színek tobzódása izgalmas szín- és formavilágot eredményez, eklektikus káosszá alakítva a teret, ilyen módon határozva meg korunk világát. Elemző világértelmezése a szintézis jegyében a nagy ellentétek viszonyára építkezik. Színeiben, kompozíciós szerkesztésében és technikai kivitelezésében izgalmas látványelemekből épülő drámai összkép látható. A kísérletezés nem fullad esetlegességbe, a kétdimenziós felületekre hol lendületesebb, hol visszafogottabb módon felkerülő struktúrák a múlt és a jelen valóságából építkeznek, e valóság rekonstruált impresszióját vagy átélését adják. A fel-feltűnő valóságelemek egyetemes létkérdések és létállapotok érzékeltetésére hivatottak, olyan örök érvényű ellentéteken próbálnak elgondolkodtatni, mint rend és káosz, tudat és intuíció, sötétség és derű, élő és élettelen, agresszió és érzékiség, statika és dinamika, pozitív és negatív, hagyomány és újítás.

Bocskay Vincének bár az elmúlt 30 évben több nagyméretű köztéri szobra készült rendelésre, a mélyen rejlő, ki nem mondott nagy dolgokat leginkább kisebb méretű plasztikáiban tudja kifejezni. Már főiskolás kora óta jelen van égetett agyagszobrain a groteszk, ami az itt látható terrakotta szobrának, az Európának is alapvonása. A földrész görög névadója, a föníciai király lánya, Európé a szépség hajdani szobrának ihletője, a termékenységet termetességével, dús idomaival jelző alakja azonban egy arctalan, személytelen, szikkadt, töredezett női torzó, amely a művészet eszközeivel figyelmeztet egy kontinens válságos sorsára. Válságos állapotot jelezhet az Alvó múzsa is, mert a múzsa igazán jó alany, de mi van akkor, ha éppen alszik? Bocskay cizellált bronzplasztikája abszurd helyzetben mutatja be ezzel kapcsolatos őszinte mondanivalóját. Az alkotó a görög mitológia alakjával, a művészetek ösztönzőjével ezúttal is érvényes üzenetet közvetít. Mert a művészi ihlet forrásának képzeletbeli alakja maga a felfokozott lelkesültség, az alkotókedv okozója, amely elősegíti a művészi alkotást. Csakhogy alszik… És úgyszintén társadalomkritikus üzenetet hordozhat az itt kiállított két diófából készült kompozíció, A kereszt nyoma és a Keresztút. Míg az előbbi a tömör diófa természetes, domború felületében átlósan jeleníti meg azt, ami még a keresztből maradt, utóbbi szögletes élekkel jelzi a keresztút kálváriájának nehézségeit, viszontagságait. Frissességével lenyűgöző, játékos alkotás mély üzenetekkel, egyszerűen és tömören megfogalmazva. Akárcsak az antropomorf formákból építkező, szintén fába faragott Profán feltámadás. Itt a termékenységet sugalló nőies idomok szorult helyzetben vannak, átalakulásukat élik, talán dombokká, a természet részévé válnak? Mind az öt plasztikán érezhető, hogy az alkotót érdekli, hogy mi történik igazából a világban, mi van a mélységekben, az emberek lelkivilágában, és hova vezethet mindez.

Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész főként konceptuális alkotásokat állított ki. Az alma már foglalt c. 2021-es, homokkőből készült plasztika a pár évvel ezelőtti szobordöntögetés problémájára reflektál, és egy keretre helyezett körtét ábrázol. A finoman megmunkált szobor olyan kérdéseket vet fel, mint hogy hogyan érdemes reagálni egy váratlan problémára? Az alkotó úgy véli, a folyamatosan új kihívások elé állító, gyorsan változó világunkban egyre inkább beigazolódik, hogy a kreatív gondolkodás a túlélés kulcsa. Az Épített forma c. nagyobb méretű alkotás a 2022-es dálnoki alkotótáborban készült a kastély területén, ennek itt most a képi lenyomatát tekinthetjük meg. Berze Imre szereti a hagyományos architektúrákat, a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete ezekből kiindulva puritán és lényegre törő. Ennek a munkájának is alapvető eleme a tér és a tömeg közötti viszonyulás megragadása. Azzal kísérletezik az alkotó, hogy ne csak a tér vegyen körbe egy tömeget, hanem a tömeg is zárja közre a teret. Ugyanakkor az alkotót az utóbbi években a doktori tanulmányaihoz fűződő kutatásai során foglalkoztatja a Bolyai féle geometria szobrászati megjelenítése. A Traktrix avagy Mindannyian vékony mezsgyén táncolunk c. homokkőből készült kisplasztika ennek kísérletnek a része, amelyben az alkotó keresi a művészet és matematika párhuzamos síkjainak találkozását.

Lőrincz Ildikó