A székelykaputól a törülközőig
Szinte Gábor gyűjtései
2017. augusztus 9 – szeptember 30.
A Néprajzi Múzeum programszerűen kiállításokon mutatja be egy-egy neves kutató hagyatékának feldolgozását. Szinte Gábor (1855–1914) rajztanár, gyűjtő, fényképész, rajzoló hagyatéka egy nagyon jelentős anyagot képvisel ezen a területen.
Az székelyföldi háztípus, a székelykapuk, a fejfák (kopjafák) és az erdélyi fatemplomok kutatásában úttörő szerepe volt. Fényképészeti és rajzolói tevékenysége olyan dokumentumokat hozott létre melyek a néprajz és a műemlékvédelem területén is jelentős helyet foglalnak el. A 20. század elején meginduló néprajzi, műemlékvédelmi kutatások, művészettörténeti dokumentálások egyik tevékeny szereplője volt a festőművészek, grafikusok, rajztanárok, építészek csapatából. Minisztériumi támogatással végzett gyűjtései eredményeképpen tárgyak, rajzok, fényképfelvételek kerültek a Néprajzi Múzeum gyűjteményeibe (1900–1913 között). A kiállítás a hagyatékban fellelhető több mint háromszáz fényképfelvétel és közel 100 rajz közül válogatva mutatja be azt az erdélyi, elsősorban székelyföldi építészeti és tárgyi kultúrát mely a népművészet és a természeti környezet kölcsönösségében mutatkozik meg.
Szinte Gábor nevéhez fűződik a legrégebbi székely kapu, a mikházi ferences kolostor kapujának (1673) megtalálása és lerajzolása. A nemzeti költészet, a népdalok példájára hivatkozva javasolta népünk képzőművészeti alkotásainak felgyűjtését, „a kaputól az utolsó törülközőig”.
A kiállítás a fiatal generációt archív anyagok felhasználásával készült interaktív kapurajzolóval és látványos vetítéssel szólítja meg, így segítve a témában való alapos és tárgyilagos ismeretszerzést.
Kurátorok: Bata Tímea, Tasnádi Zsuzsanna muzeológusok.