A vonal természetrajzáról

László Gyula grafikai kiállítása

„Egy nagy művészről, egy nagy emberről kell most szavakban vallani.” László Gyulától kölcsönöztem ezt a mondatot, amelyet egyik kortársáról írt.
Hatalmas feladatként éltem meg a Berze Imre, szobrászművésztől hirtelen kapott felkérést, hogy László Gyula kiállításán beszéljek. Azt is mondhatnám, megijedtem. Hogyan is lehet egy ilyen komplex alkotót, hatalmas életművet szavakba foglalni?
A rendkívüliség kisiklik a szavak lehetőségei alól. E nagy tudású ember rendkívüli szellemisége a mélységeket kutatta s a létezés, a szellemi titkok magasságait.
Szellemi öröksége hatalmas és szerteágazó.
Képzőművészeti alkotásain, írásain, tanulmányain keresztül a humanizmus mindent átölelő dimenziójába emel.
Nagy humanista és nagy tudású ember volt s talán éppen ezért, végtelenül szerény s a létezés titokzatos nagyszerűségével szembeni alázat sugárzott belőle.
A képzőművészetben a Cézanne-i elvekből levezethető szerkezetes látásmód irányvonalát követte, azt, hogy a körülöttünk létező dolgok eszenciája a bennük megtestesülő szerkezet. A szerkezet az, ami a létezés lényegét magába zárja.
Nem az alkotás felszabadultságát, önfeledt örömeit keresi, hanem a látvány mögötti lényeg minél mélyebb megfigyelését, megértését, megértetését tartotta a képzőművészeti ábrázolás értelmének.
Innen nézve az időben, rácsodálkozunk, hogy elindult valahonnan és tudta, hogy hova akar eljutni, hogy lépésről-lépésre építette magát, gazdagította rajztudását, emberről való gondolkodását s ezzel párhuzamosan gazdagította az idő mélységeit feltáró kutatásait. A Brassóhoz közeli Kőhalomban született, 1910-ben. Elemi iskoláit Kőhalomban és Kolozsváron végzi. Budapesten érettségizik.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanárai: Rudnay, Réti, Csók István. Glatz Oszkár, Lyka Károly. Közben többek között, néprajz, régészet, művészettörténet szakot hallgat, majd a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett.
Művészeti monográfiái, antropológiai tanulmányai, őseredet kutatásai, a kettős honfoglalás elmélete szakmai konferenciák kimeríthetetlen anyaga.
Művészeti írásaiban, tanulmányaiban kortársainak jellemzésére használt kedvenc kifejezései őt magát hozzák hozzánk közelebb: „a mesterség becsülete”, „a világhoz való hozzáállás becsülete’’.
„A művészetben testet öltött Ige’’ László Gyula csodálatos metaforája élete vezérfonalát világítja meg.
A képzőművészetben László Gyula nem átkölteni, átformálni, beleavatkozni akar a látványba, hanem megilletődve, a létezés iránti végtelen alázattal rögzíteni a szín, a vonal és forma harmóniáján keresztül megnyilatkozó lényeget.
Egy másik tömör, mondhatni irányt-adó László Gyula gondolat: „A látvány hozzáidomul a bennünk élő szépséghez”.
Ezen a fennkölt magatartáson keresztül kell kortársait megörökítő portréihoz közelednünk. Szerzetesi alázattal mélyed el művésztársai egyéniségének szemlélésében, látatásában. Szabó Lőrinc portré. Illyés Gyula, Tamási Áron, Füst Milán, Áprily Lajos, Nagy László, Kós Károly, Gróf Bánffy Miklós portré, Barcsay, Megyessy, hogy csak néhányat említsünk az itt kiállított portrékból. Különös, a vonal lehetőségein keresztül látatott, lelki jellemrajzok.
A koncentrált, egyvonalas aktrajzok lírai hangulatokat idézve hatalmas rajz-tudásról tanúskodnak. A László Gyula rajzok vonal-gazdagságának megfogalmazásában is őt idézem: „Egy repedezett fatörzset és egy szelíd leányka alakot nem lehet ugyanazzal a körvonallal kifejezni …. A vonal nem csak körvonal, a vonalnak lelke van. Más a magányos vonalé s más ha több kígyózik egymás mellett’’.
Mai szemmel nézve, elárasztva a legújabb művészeti információkkal elámulunk, hogy milyen meglepetésekkel teli és előre nem látható a művészetek világának alakulása, ahogy a szerkezeti stabilitásból, a bizonyosságok erősítő, stabil pontokat adó szemlélet világából napjainkban átcsúsztunk a minden relatívba, a mindent megkérdőjelezhetőbe és kérdésessé válik maga az igazságkeresés.
László Gyula életműve a további igazságkeresés irányába próbál terelni bennünket.
A soproni Horváth József monográfia bevezetőjében teszi fel a kérdést, amit mi most itt kellő tisztelettel megismételhetünk: „De vajon egy régies szavú embernek vallomása az életről kevésbé igaz és megható, mint azé, aki a ma zaklatott módján szól?”
László Gyula, a művész, a művészettörténész, régész, honfoglalást-kutató antropológus emblematikus személyiség. Szellemi hagyatéka, tartalmas, következetesen véghezvitt élete ajándék és példa az utána jövőknek, példa mindannyiunk számára.
Végezetül, mint hazavihető üzenetet, megismételném László Gyula szavait:
„A látvány hozzáidomul a bennünk élő szépséghez”.

Jakobovits Márta