COR 2014

COR 2014

Lakatos László szobrászati kiállítása

2014. április 2 – május 15. 

Amikor évekkel ezelőtt, először találkoztam Lakatos László munkáival, az fogalmazódott meg bennem, hogy szobrai valójában kiegészítések, magyarázatok egy-egy vallási, filozófiai, vagy hétköznapi gondolat bizonyítására, igazolására esetleg továbbgondolására. Érdekes és újszerű formaviláguk arra késztetett, hogy a lehetőségekhez mérten figyeljem és kövessem ezt a művészpályát, mert izgalmasnak ígérkezett. Ma már tudom, hogy a megérzésem jó volt. Ezt az eltelt idő alatt rendezett kiállításokon látottak igazolták és alátámasztották. Ugyanakkor észrevétlenül részese lehettem egy olyan folyamatnak, amely egy fiatal tehetség útját rajzolja meg, hol keményen, határozottan, hol pedig a sejtés és az útkeresés halvány tétova „vonalaival”.

Jelen kiállítás anyaga is szervesen illeszkedik ebbe az izgalmas, elgondolkodtató és míves folyamatba, amely Lakatos művészetét már évek óta irányítja, meghatározza. A művész 2008 óta – a székelyudvarhelyi, temesvári, ausztriai tanulóévek befejeztével – egyéni és csoportos kiállításokon rendszeresen állít ki. Munkái a tárlatlátogatókban olyan virtuális esztétikai és filozófiai nyomokat hagynak minden alkalommal, amelyek egyértelműen jelzik, hogy az alkotó az erdélyi kortárs szobrászat egyik számottevő ígérete.

Szobrai olyan erővonalak mentén születnek, léteznek, amelyeket az archaikus és modern idők szobrászatának törvényei, az anyag és a forma előtti alázat, valamint a szakma mesteri fokon való művelésének követelményei jelölnek ki, határoznak meg. Mindezt egy olyan szellemiség, gondolatvilág hálózza be, járja át, amely nemcsak örökérvényű filozófiai, vallási és ideológiai kérdéseket taglal, hanem érzékenyen reagál a közelmúlt, vagy a jelen hasonló jellegű és horderejű rezdüléseire is.

A kiállítás címében olvasható COR a lélek latin megfelelője. Lakatos ezzel jelzi, hogy a szobrászat sokkal több, mint az anyag egyszerű megmunkálása, alakítása. Számára, egy szobornál, a lelki, szellemi összetevők ugyanolyan fontosak, mint a kézzel fogható anyag, mert ezek nemes „összeolvadásából” születnek meg művei. A Katedrális, a Királynő, a Kínok kapuja, a Szarkofág, az Oltár sorozat és számos más szobra mind ezt igazolja.

Néha egyfajta ready-made hangulat suhan át a szobrokon, ám ez nem sorolható be a dadaizmus elő-fuvallataként is nyilvántartott, Marcel Duchamp által kitalált műfajba. Lakatos esetenként a talált, készterméknek, vagy készárunak is tekinthető tárgyakat átalakítva, átformálva, kiegészítve, vagy redukálva építi be szervesen műveibe.

Az alkotásokban fellelhető szimbólumok, jelképek erejét a műfaji lehetőségek és a felhasznált anyagokra jellemző tulajdonságok szerencsés találkozása növeli. Gyakran ezeket a szimbólumokat, jelképeket olyan ellentétpárokra építve erősíti, teszi hangsúlyossá, mint amilyen az anyag és szellem, test és lélek, szent és profán. Ez utóbbi ellentétpár „beemelésének”, „kibontásának”, „kezelésének” tényét a szobrok gondolatvilágába hangsúlyosan az Oltár szoborsorozatban érhetjük tetten, tapasztalhatjuk meg. Annak ellenére, hogy a szent és a profán egymásnak ellentettje, mégis egymást éltető, egymást feltételező és egymás nélkül nem létező fogalmak. Ezen dichotómia, ellentétpár egymással való állandó vívódása, harca mindig olyan új vallási, erkölcsi és morális helyzeteket szül, amelyeket állandóan újra kell gondolni, értelmezni és alkalmazni. Az ősi oltár fogalom új, modern anyagokkal történő újraértelmezése ékes bizonyítéka annak a törekvésnek, amelynek során Lakatos az ősit, a régit úgy ötvözi a modernnel, a kortárssal, hogy a végeredmény mindig egy tértől és időtől független műalkotás lesz.

Lao-ce szerint „Mikor a szépet megismerik, / felbukkan a rút is; / mikor a jót megismerik, / felbukkan a rossz is. / Lét és nemlét szüli egymást, / nehéz és könnyű megalkotja egymást, / hosszú és rövid alakítja egymást…”. Lakatos szobraival, a bennük rejlő dichotómiákkal is ezt üzeni. Az üzenetben az is benne van, hogy valójában mindannyian ellentétpárokból gyúrt emberek vagyunk, akikben ott van a rossz, a gyűlölet, az önzés is. Ezért minden pillanatban vigyáznunk kell arra, hogy ezek ne kerüljenek túlsúlyba a jóval, a szeretettel, az önzetlenséggel szemben, mert különben felbomlik életünk harmóniája.

Veres Péter

2014.04.02.