Évszakok

az Orbán Balázs Fotóklub fényképészeti kiállítása
2017. október 27 – 2018. január 14.

Legyünk résen!
A fotóművészet, a fényírás, a résen levés művészete.
Egy kis résen – a keresőben – lesed a világot.
Egy kis résen – a diafragmán át – utat keres magának a fény, hogy rögzíthesse önmagát valamilyen hordozón – a celluloid szalag fényérzékeny oldalán, vagy netán  egy töltés-csatolt, elektronikus átalakító eszközön. A fény és útja mindkét esetben ugyanaz, megmásíthatatlan. Ami utána jő, az már az analóg és a digitális eszközök – mintha utóbbiak irányába hajló versenye lenne. Ebben a folyamatban különös helyet foglal el az ember. Az az ember, aki állandóan résen van. Az, aki lesi a színt, az árnyalatot, a kontrasztot, felméri a fényerősséget, megbecsüli a lefényképezendő alany mozgássebességét.
Ő a pillanat embere.
Ő a fény leképezésének művésze.
Ő már tudja, hogy az egyik pillanat nem olyan mint a másik. Tudja, hogy vannak örökre elveszített, megismételhetetlen pillanatok.
Ő a kivárás embere. Ő a türelem embere. Ő a mindenkori „na kezdjük újra” embere. Ő a megtestesült bizakodás embere, hiszen abban reménykedik, hogy a következő pillanat szebb, jobb, fényesebb, igazibb lesz az előzőnél. És vár… vár… és vár. Kivár. Talán azért is magyarázható, hogy miért látunk itt ennyi, különböző évszakból származó képet. Mindegyik egy kivárt pillanat képe. És persze vannak spontán pillanatok, amikor az istenek veled tartanak és minden összeáll egycsapásra. Ez egy isteni színjáték a természet játékszínén. A te szereped az, ha már magával ragad a pillanat varázsa, hogy alkalmas pillanatban nyomd meg a kioldógombot. Ha ez sikerül, akkor tied a pillanatnyi dicsőség, hisz meg tudod osztani velünk…, azokkal kiknek nem adatott meg ezek meglátásának, észlelésének öröme.

Hogy mik vannak ezeken a képeken…?! Hát többnyire tájak, közeliek, távlatiak.
Nem akármilyenek…! Szép tájak.
Megőrzésre való tájak minden elemükkel, minden domborulatukkal, minden felhőbe burkolózó ormaikkal, minden ködbe vesző völgyeikkel, minden élőlényükkel, háztájiakkal és vadon nőttekkel. Tájak minden évszakukban levőkkel: meleg színű, rozsdásba hajló ősziek, borongós hideg téliek, harsogó szivárványos tavasziak, kiteljesedő villámbarázdált nyáriak. Meg se tudnád mondani milyen szakaszbeliek. Üzenettel teli tájak. Olyan „vigyázzatok ránk!” típusú tájak. Olyan tájtársaival, tájfajta állataival, madaraival, rovaraival és tájszerető, tájvédő embereivel együtt élő tájak. Még csodálható tájak, még megmenthető tájak, még feldúlatlan tájak, ahol még szeret színpompázni a virág, ahová még szívesen megtér, vagy ahol még szívesen megpihen a vándormadár a naplementében nyugtázni a napot.
A jó, a természetbarát embert, a hatalmával vissza nem élő embert feltételező táj.
– Az ilyen helyen nőtt erdőbe még vidáman és áthatóbban hatolnak be a rézsútos napsugarak, ilyen helyt boldogan önmagukat felkínálóan pihennek meg a növényeken a korareggeli harmat sűrű, a világmindenséget visszatükröző gömbcseppjei. Ilyen tájakon élesebbek a kontrasztok, magasabbra nőnek az árnyékok, de lágyabbak a távlatok reneszánszos fátyolos sfumatoi. Itt még a hervadó hulló falevélnek is művészi idomai vannak. Itt varázsmesék sejtelmes kontúrvonalait gerjesztik az ellenfényben fürdő tájelemek, itt a közelgő viharfal láttán még „csakazért” is az ellenpólust képező napfénnyel szerelmeskedik a búzatábla. Itt hegyi patakjaink zúgásának is selyemcsendje van és vadvirágjainknak többszínű bársonyos illata.

S ne feledkezzünk meg a fotótechnikai és fotóművészi megoldásokról! Minden kép mögött egy-egy művész áll, aranyszemmel, fotómasinája határainak/korlátainak ismeretével, a korszerű digitális képfeldolgozás adta korrekciós lehetőségekkel, kitudja hányadik túracipőjének ismételten vásó talpával, fotófelszerelésének súlyával, de mindenekelőtt határtalan lelkesedésével, a szakma iránti elkötelezettségével, az alkotás örömének büszkeségével, a megoszthatóság mai valós és virtuális lehetőségével. Láthatunk jó pár nagyszerű ráközelítést, jó pár ihletett képkivágást, különböző és különös perspektívát és jó pár a gépbeállításból adódó, vagy a számítógépes képfeldolgozó programok kínálta képmódosítást. Vannak itt hagyományos fotók, fehér-feketék, színesek, a kettőt ötvözők, kisebbek, nagyobbak és van érdekességképen és technikai bravúrként több száz képből összehozott panorámakép.

Az Orbán Balázs fotókör valamikori alapító tagjai, több mint félévszázaddal ezelőtt merték-e volna gondolni, hogy hova fejlődhet még a fotózás mind technikai, mind művészi szempontból. Sokan nincsenek már közöttünk közülük. Legyen e kiállítás az ő örömük is. És a miénk is, kik egykor ismertük, szerettük, követtük őket.
Jelen, sokadik kiállítás alkotói Balla Árpád, Bíró András, Debreci Zoltán, Hadnagy Sándor, id. Hadnagy Sándor, Kibédi Sándor, Kovács Attila, Lőrinc L. Lajos, Mózes Róbert, Orbán Csaba, Páll Róbert, Szabó Apor, dr. Szabó József, Vass Lehel – az Orbán Balázs Fotóklub fotográfusai –, valamint két meghívott, Könczey Zsolt és Fülöp Lóránt. Tinédzser korútól a szépkorúig. A közel száz minőségi fénykép a fotós tehetségeket dicséri, kitartásukat, művészi meglátásukat, munkás kezüket, természetszeretetüket.

Úgy látjuk Udvarhelyen jó kezekben van a fotóművészet!
Kívánom, hogy így maradjon!

Róth András Lajos