FORRADALOMTÓL FEKETE MÁRCIUSIG
FORRADALOMTÓL FEKETE MÁRCIUSIG
2015. március 22 –
(Márton Áron tér)
Tisztelt érdeklődő közönség!
Örömömre szolgál, s egyszersmind megtiszteltetésnek is veszem, hogy kiváló kollégáim, dr. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt újabb rendhagyó köztéri kiállításának megnyitásán köszönthetem Önöket. A tavaly nyártól bő féléven keresztül megtekinthető, az első világégés kitörésének 100-ik évfordulóján a háború helyi és nemzetközi vonatkozásait emlékünkbe idéző panók után, időben és térben közelebbi témát választottak jelen kiállításukhoz.
A mögöttem álló panókon megidézett majd fél évszázad, generációk életét határozta meg, mindannyiunk családjában máig ható nyomot hagyott. Nincs olyan mozzanata ennek az időszaknak, amely nagyszüleinken, szüleinken vagy saját életünkön keresztül nem érintett volna kisebb vagy nagyobb mértékben.
A II. világháború szörnyűségeiből alig kikászálódó társadalom rövidesen azzal szembesült, hogy a társadalmi egyenlőség és igazságosság eszméjének szép, új világa a gyakorlatban másként fest. Az államosítás és kollektivizálás, a politikai rendőrség kijózanítólag hatott még azokra is, akik hinni szerettek volna a kommunizmusban. Embert próbáló idők voltak ezek az évtizedek, minket pedig kétszeresen sújtottak. A diktatúra végének kiszolgáltatottsága már-már az emberi mivoltunkat kérdőjelezte meg.
1989-ben, amikor egész Kelet-Európában összeomlott a rendszer, nálunk még az utolsó pillanatokig megingathatatlannak tűnt. Decemberben mégis megtörtént a lehetetlennek tűnő. Az elkeseredés mértéke felülírta a beidegződött félelmet. Ami december 16-án elkezdődött Temesváron, napok alatt szétterjedt az országban. Bukarestből látványos bukást közvetített a tv, amit drámai események és harcok követtek. Azokban a napokban Székelyudvarhelyen is rendkívüli események zajlottak. Akkor decemberben mindannyian őszintén hittük vagy legalábbis reméltük, hogy ezután minden másként lesz, jóra fordul.
A csalódás s a kiábrándulás hamar bekövetkezett. Könyves, gyertyás felvonulásokon és ülősztrájkokkal követelték az erdélyi magyarok alapvető jogaik biztosítását, elsősorban a teljes körű anyanyelvű oktatáshoz. Márciusban, alig három hónappal a decemberi eufória után, Marosvásárhelyről aggasztó hírek érkeztek. Félrevezetett embereket szállítottak a feszült hangulat uralta városba, ahol a felszított indulatok igen durva összecsapásokhoz vezettek, halálos áldozatokkal és súlyos sebesültekkel. Székelyudvarhelyen, ezen a téren, március 17-én, 20-án és 22-én, azóta is példátlan létszámú, óriási tömeg gyűlt össze, hogy együttérzésükről biztosítsák a marosvásárhelyi magyarokat. Ha az udvarhelyiek akkor elindulnak Vásárhelyre, annak beláthatatlan következményei lettek volna. Végül az emberek, hallgatva a józan ész szavára, itthon maradtak.
A kiállítás tárgyát képező korszak eseményei az elmúlt negyed évszázad alatt mélyen belevésődtek a hazai magyarság kollektív tudatába. Jómagam a gyermek- és kamaszkor határán, 13 évesen éltem meg mindezen történéseket, amelyekből akkor igazából keveset értettem, inkább csak éreztem, hogy rendkívüli dolgok zajlanak. Most azonban érdekes megtapasztalni, hogy az események 25 év alatt hogyan alakulnak történelemmé. A nálam idősebb jelenlevők és az én generációm életének olyan egykori valóságát elevenítjük fel ma itt, ami a fiatalabb nemzedéknek esetleg emlékfoszlány vagy már a történelemkönyvek és dokumentumfilmek világa.
Ezért gondolom azt, hogy köszönet és elismerés illeti a székelyudvarhelyi önkormányzat, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület által megszervezett kiállítás megálmodóit és megvalósítóit, akik nem engedik, hogy nem is olyan régen történt események a feledés homályába merüljenek. Meggyőződésem, hogy Dr. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt vizuális megjelenésében látványos és tartalmában lényegre törő szabadtéri kiállítása a szemlélőt nem hagyja közömbösen, bárkiből kivált emlékeket, érzelmeket. Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek fotói pedig képileg elevenítik fel a történéseket, illetve teszik élményszerűvé mindazoknak, akik nem lehettek kortársai, részesei az itt megidézett eseményeknek.
A kiállítás megtekintéséhez tartalmas szemlélődést kívánva, megköszönöm a figyelmüket.
Novák Károly történész