A múzeumalapító Haáz Rezső

Ha számba akarjuk venni Haáz Rezső székelyudvarhelyi tevékenységét, amelyet hosszú pályája alatt fejtett ki - 1906-tól 1958-ban bekövetkezett haláláig -, végig kell követnünk a tanár, a múzeumalapító etnográfus, a festő és a közéleti személyiség szerepét...

Bevezető gondolatok

"Tény, hogy a XX. században lezárult a régi székely öltözet mindennapos használata. A meglévő anyag azokkal fog eltűnni, akik még a féltve őrzött ruhadarabjaikban temettetik el magukat." - olvashatjuk Haáz Sándor megállapítását arról a népviseletről, amelynek tanulmányozását hellyel-közzel több évtizedig folytatta.
Ez a fejlődés kikerülhetetlen velejárója - gondolhatnánk. Erre a sorsra jutott a nyugat-európai népek hagyományos viselete - akik előttünk járnak a polgárosodás útján - már régen, vigasztalhatjuk magunkat. Felemásan városiasodó világunkban is nosztalgiával gondolhatunk a régi ábrázolások, fényképek népviseletben dolgozó, vásárban nézelődő, vagy ünnepi viseletben templomba siető alakjaira.
Mi megmásíthatatlanul utolsó tanúi vagyunk a székelyharisnyás máréfalvi vásárosnak. A népviselet mára "ferencjóska" utolsó, még életben levő katonáinak a mindennapi ruházata, a fiatalabb korosztályok számára jobbára már csak a vallásos vagy családi ünnepek ritkán viselt jelmeze. Lehet, hogy ez a "fejlődés" útja, de mégis szomorú minden szín, minden egyedi kifakulása, feloldódása a nagy szürkeségben, amely kelet-európai létünkre oly jellemző volt(?) a jobb- és baloldali diktatúrák szorításában.
Udvarhelyszéken a kiegyezés után meginduló polgárosodás folyamatát az impériumváltás, a világháborúk fékezték, majd a szovjet típusú szocializmus akadályozta meg. Bakugrásos mozgásunk a történelem útján, a modernizálási, felzárkózási kísérleteink ennek ellenére a hagyományos népi kultúra felszámolásához vezettek. Ezen a helyzeten nem segíthettek a nép-nemzeti ideológusok sem, akik a falut tekintették a nemzet alapjának, de nem segítettek az elmúlt évek álnépieskedései sem.

A Haáz család története

Ilyen környezetben 1906 óta Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és utóbb a Hargita megyei Szentegyházán a felvidéki eredetű Haáz családnak már a harmadik generációja dolgozik népi értékeink átmentésén. (Az értelmetlen "harcol" ige helyett tudatosan és még egyszer kiemelem, hogy "dolgozik".) A rajztanár, festő és múzeumalapító Haáz Ferenc Rezső (1883-1958) után a második nemzedékben a pályája kezdetén tragikus körülmények között eltűnt tanár és etnográfus Haáz Ferenc (1913-1945) és testvére, a népi táncmester és etnográfus Haáz Sándor (szül. 1912) és a harmadik nemzedékben a zenetanár, ifj. Haáz Sándor (szül. 1955), a méltán híressé vált szentegyházi Gyermek Filharmónia alapítója és karmestere.
Az "Athént játszó" (ahogyan kissé gúnyosan Szabó Dezső nevezi) Székelyudvarhely három középfokú iskolája több évszázados történetében (1593 a katolikus gimnázium, 1670 a református kollégium és 1871 az állami főreáliskola alapítási éve), ahol annyi nagytudású, az iskolai munkáján túl is tudományos munkát folytató rektor, professzor és tanár (1) élt, zavarbaejtően gazdag életpályát kell számbavennünk, ha Haáz Ferenc Rezső kollégiumi rajztanár fél évszázados tevékenységét vizsgáljuk.
 

Haáz Rezső életrajza

Haáz Ferenc Rezső a felvidéki Szepesbélán (Spisská Belá, Zipser Bela) született 1883. augusztus 12-én. Apja Haáz Sándor főjegyző, anyja Weisz Vilma. A történeti Szepes megye területe, a Magas-Tátra keleti előterében a Poprád és Hernád, valamint a Dunajec és Gölnic patakok mentén fekvő, a lengyel határig húzódó medence.
A korai Árpád-korban lakossága az államhatáron túli határőr, gyepűelvi magyar lakosságból állt, akiknek a székelységhez hasonló privilegizált jogállása - Tízlándzsás-kerület - beolvadásuk után is 1802-ig fennmaradt. A XIII. század folyamán a területre nagyszámú sziléziai eredetű német telepes érkezik, akik a tatárjárás után újjáépülő Magyarországon jelentős kiváltságokat kapnak, ezek a magyar köztudatban a szepesi szászok vagy a cipcerek. A lengyel királyságnak elzálogosított 13 város a XV-XVIII. században Lengyelországhoz tartozott, így a betelepülő szlovákok mellett lengyel gorálok is színezik a vidék lakosságát. (2)
A Haáz családról fennmaradt legkorábbi feljegyzés 1585-ből származik, amikor Georg Haas és Hans Haas voltak a város bírái. A későbbiek során a város életében jelentős szerepet betöltő családból az igazgató-tanító Valter Haas (1600), Jacob Haas (1631), Matheus Haas (1635), Philippus Haas (1685), Johannes Haas (1671), a tanító Georg Haas (1712), a rektor Andreas Haas (1747), ifj. Andreas Haas (1752), Jacob Haas (1761), városi főbíró Daniel Haas (1761), Andreas Haas (1794-1797), első bíró Samuel Haas (1795), segédjegyző Franz Haas (1802-1819) és Andreas Haas (1820-1823) nevét jegyezték fel a városi évkönyvek.
Ferenc Rezső nagyapja, Rudolf Haas volt az állami főerdészet vezetője 1848-1875 között, apja, Haáz Sándor előbb segéd-, majd Igló város főjegyzője volt (1880-1919). Édesanyja, Vilma a már 1437-ben feljegyzett Weisz családból származott. A város főterén ma is álló ősi családi házban született testvéreivel - Ilona, Irén és Jolán - együtt. A Haáz gyerekek a város főterének közepén álló evangélikus elemi iskolában kezdték tanulmányaikat, de az elmagyarosodott m.kir. főjegyző házában magyar anyanyelvűekké lettek. A német iskolába járó gyerekek a nagyszülőkkel a sajátos szepességi cipcer nyelvjárást beszélték, ennek alapja a német, de magyar és kisebb mértékben szlovák szavakat is tartalmaz. A városka polgáriasodott lakossága is általában három nyelven beszélt.
Középiskolai tanulmányait a híres késmárki gimnáziumban folytatta német és magyar nyelven, majd miután édesapját 1896-ban Iglóra nevezik ki, tanulmányait itt folytatja, és itt is érettségizik 1901-ben, a magyar gimnáziumban. Gyermekkori élményei, diákévei örökre a szülőföldhöz kötik, hosszú tanári pályája során vakációit, ameddig lehetett (a II. világháborúig), rendszeresen a négy testvér iglófüredi nyaralójában tölti.
A tehetséges fiatalember tanulmányait Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán folytatja 1901-1905 között, ahol Székely Bertalan osztályába iratkozik. Az iskola tanári szakának végzése közben, a tananyag elsajátítása mellett alkalma volt több tanulmányi kiránduláson is megcsodálni az észak-olaszországi városokat, múzeumokat, műemlékeket.
Önkéntes évét a budapesti 12-es tüzérezrednél tölti, és csak 1906-ban szerelik le, miután elfoglalja állását. Katonaideje alatt megpályázza a székelyudvarhelyi református kollégiumban megürült rajztanári állást, és meg is választják helyettes tanárnak. "...a Sepsiszentgyörgyre távozott Demeter Béla és Döme Bálint h. tanárok munkakörének betöltésére Dr. Viski Károly és Haáz Rezső urakat választotta meg az elöljáróság". "A 12-ik rendes tanári szék a mértani és szabadkézi rajznak van fenntartva, ezt 1906. őszén sikerült egy évre Haáz Rezső okleveles rajztanárral betölteni, h. tanári javadalmazás mellett; ő 1906. novemberében a szabadkézi rajz tanítását is megindította az önként vállalkozó tanulóknak két ingyenes kurzusban."
Az első tanári éve folyamán "Haáz F. Rezső okl.h. tanár tanított mértani rajzot az I-IV. osztályban, szabadkézi rajzot az önként vállalkozóknak 2 csoportban, heti 15 órán. A módszeres értekezletek jegyzője, az ifj. olvasó-egyesület alelnöke. Internátusi felügyelő. Tanít egy év óta. Bentlakó tanár."(3)
Az egy iskolai évre Székelyudvarhelyre érkezett fiatal tanár jól érzi magát a kollégiumban, a kisvárosban, amely oly messze feküdt szülőföldjétől, ezért a következő évekre is itt maradt az elöljáróság megelégedésére, mert értékelik nagy munkabírását és buzgalmát.
Véglegesen csak 1909-ben telepedik le a városban, miután "...a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a szerződésben gyökerező jogánál fogva Haáz Ferenc Rezső okl. rajztanárt, 3 évi sikeres működése után gimnáziumunkhoz rendes rajztanárnak kinevezni méltóztatott."(4) Az 1910. évi iskolakezdéskor megtartja tanári székfoglaló értekezését "A festészet újabb irányai" címmel.
"A megnyitó ünnepéllyel kapcsolatban Haáz F. Rezső és Dr. Kósa János miniszterileg kinevezett, illetve egyházkerületi közgyűlésen megválasztott tanárokat székfoglaló értekezéseik megtartása után r. tanári tanszékökbe ünnepélyesen beiktattuk, mely alkalommal a kollégium elöljárósága részéről gondnokaink akadályoztatása miatt Dr. Sebesy János elöljárósági tag, a tanári kar részéről pedig Szabó András gazdasági felügyelő tanár köszöntötték a székfoglaló tanárokat."(5)
A biztos tanári állás mellé az osztrák-magyar dualizmus alkonyán a tanári státushoz illő fizetés is járul. "A felekezeti tanárok fizetésének ez évben történt állami kiegészítésével olyan tisztességes és gondtalan megélhetés biztosíttatott intézetünk tanárainak is, hogy teljesen hivatásuknak élhetnek, s szerető odaadással szentelhetik idejöket és munkásságukat a jövő reményeinek; a tanári munka méltányos értékelése által sokat nyer nemcsak felekezeti, de egyáltalán egész középiskolai oktatásunk ügye." - jegyzi meg Gönczi Lajos igazgató-tanár 1907-ben.(6)
Így rövidesen sor kerülhet a családalapításra is, 1910. július 12-én feleségül veszi dr. Mezei Ödön vármegyei orvos leányát, Annuskát. Felesége családja mély gyökerekkel kapcsolódik a város és a kollégium életéhez. "1903-ban dr.Mezei Ödön főgondnokunk, kinek az utóbbi évtized alatt iskolánk anyagi és szellemi ügyeinek javulása körül elévülhetetlen érdemei vannak, s kit gondnoktársai és a tanárok osztatlan bizalma, szeretete és tisztelete környezett, változott viszonyaira és gyengélkedő egészségi állapotára való hivatkozással 1890-től kezdve gondnoki , 1894 óta pedig főgondnoki minőségben teljes odaadással viselt tisztéről - mély sajnálatunkra - lemondott. Hiábavalónak bizonyulván minden kísérlet, melyet maradásra bírása céljából elöljáróságunk tett: elhatározása előtt meg kellett hajolnunk.
A volt főgondnok úrban azonban nem csak egyik készséges támaszát vesztette el iskolánk, hanem a tanuló ifjúság testi épsége felett éberen őrködő intézeti orvost is, aki 1876-tól 1904-ig, tehát 28 éven át, nyugalma feláldozásával is kész volt bármely percben orvosi segélyben részesíteni az intézet beteg tanulóit s az egészségeseket hasznos apai tanácsokkal ellátni.
A súlyos családi csapással látogatott tevékeny férfiútól még sokat remélhet egyházunk és társadalmunk; az ő érdemeit nemcsak jegyzőkönyveink és a távozásakor tett 200 koronás alapítványa, de a jók emlékezete is sokáig meg fogja őrizni."(7)
A Haáz családban nemsokára megszületnek a gyermekek: Anna (1911), Sándor (1912), Ferenc (1913) és Jolán (1915). Házasságuk első éveiben a szombatfalvi Fernengel-házban élnek, majd a kollégium régi épületében berendezett szolgálati lakásban, 1949-től családi kis házukban, a főtéren (22. szám) laknak élete végéig.
A háború kitörésekor azonnal, 1914. augusztus 1-én megkapja behívóját. "Orvul megtámadott édes hazánk fegyveres védelmére az általános mozgósítás folytán tanárkarunk tagjai közül bevonultak Szabó András igazgató, Haáz Rezső, Z. Sebess József, dr. Hoffer András és Saja Antal."
"Haáz F. Rezső tartalékos tüzérhadnagy, lovas szolgálatra alkalmatlan lévén, irodaszolgálatra hívták be először a parajdi sóbányához, később a fogarasi, majd a dési tartalékkórház parancsnokává nevezték ki, főhadnagyi rangot kapott."(8)
1915 októberétől az olasz, majd a szerb, olasz, román és tiroli frontokon harcol, mint a 12. hegyi tüzérezred főhadnagya. Csak a háború végével, az összeomláskor szerel le, 1918 őszén, amikor visszatérhet Székelyudvarhelyre.
Munkatársa, dr.Hoffer András h. tanár mint zászlós vonult be a győri 19-ik gy. ezredhez; 1914 szeptember 12-én a Lublin alatti ütközetben orosz fogságba esett, Akmolinskba, Szibériába vitték, ahonnan többször adott életjelet magáról.(9)
A világháború utáni években Haáz Ferenc Rezső nem repatriált, mint sokan mások, nem tért haza szülőföldjére, amelyet a békeszerződések Csehszlovákiának ítéltek. Visszatérése után újra elfoglalta katedráját és továbbra is azt tette, amivel a legtöbbet segíthetett a kisebbségi sorsra jutott székelységen: dolgozott.
Ha pályája kezdetén a felekezeti tanárok biztos polgári jólétben élhettek, ez nem jellemző a két világháború közötti időszakban: "Elmondhatjuk, hogy a magyar tanárok az egész román uralom alatt a tanítókkal együtt az erdélyi magyar társadalom legnyomorgóbb rétegét alkották, a szellemi proletárok tipikus képviselői voltak, akiknek szegénysége közmondásossá vált."(10)
A felekezeti iskolák tanáraitól megvonták az addig élvezett vasúti utazási kedvezményt. Tanári állások is bizonytalanná váltak, mivel minden évben új kinevezésért kellett folyamodni az ún. capacitate (képességi) vizsga sikeres letétele után. 1924 után bevezették a román nyelvvizsgákat is, és sok tanárt román nyelvtanfolyamokra utasítottak, ahol diákmódra akarták elsajátíttatni a nyelvet és nyelvtant. Így Haáz Ferenc Rezső Craiova, Vălenii de Munte, Bákó, Ploiești iskolapadjait koptatja. A megalázó vizsgáztatás, iskoláztatás nyűgét csak az enyhíti, hogy ezeken találkozhattak az Erdély minden részéből érkező felekezeti tanárok.
Mindezek mellett az iskola léte is bizonytalanná vált, "Működését... a Kollégium Elöljáróságának és a Főhatóságnak együttes megállapítására az 1927 szeptemberében tartott egyházkerületi közgyűlés ideiglenesen felfüggesztette; de fennhagyta a jogot annak megnyitására bármikor, s egyúttal az intézet jövedelmeit lerögzítette az alapítók intenciójának megfelelő célra; a kollégium helyiségeibe pedig áthelyezte az egyházkerületnek Nagyenyeden hajléktalanná vált tanítóképzőjét."(11)
Ezután a tanítóképzőben tanít Haáz Rezső is.
Az 1940-es bécsi döntés a munkahelyén találja és azonnal megkezdi a fiúgimnázium visszaállítását. A kollégium nyugdíjas tanárai, Szabó András, Bíró Sándor, a tanítóképző intézet tanárai, Haáz Rezső, dr.Lévai Lajos és Dávid Gyula egyházközségi lelkész "mint előkészítő bizottság, egy memorandumot szerkesztettek még 1940 szeptemberében, kifejtve abban az indokokat, amelyek a gimn. működésének újrafelvételét szükségessé tették, s egyúttal a felhívásokra beérkezett jelentések alapján részletes tervet készítettek a gimnázium megnyitásának módozataira nézve."(12)
A kollégium elöljárósága el is határozta a gimnázium megnyitását az első évfolyam beindításával beindításával. Később, 1943-ban az Elöljáróság megbízza az iskola igazgatásával, amelynek vezetését nagy energiával folytatja 1944 őszéig, amikor családjával a Dunántúlra menekül.
A menekülésből a front átvonulása után, már a következő év tavaszán hazatért és továbbra is a régi katedráján tanít. Még a katedrán éri az egyházi iskolák államosítása (1948), azonban a következő évben nyugalomba vonul. Most már teljes energiáját az általa alapított néprajzi múzeum fejlesztésének szenteli, amely 1950-ben önálló állami múzeummá alakult.Ennek lesz első igazgatója.(12) 1952 végéig vezeti a múzeumot, amelyet Erdélyi László tanárnak ad át 1953 január 1-vel.
Ha számba akarjuk venni Haáz Rezső székelyudvarhelyi tevékenységét, amelyet hosszú pályája során fejtett ki - 1906-tól 1958-ban bekövetkezett haláláig -, végig kell követnünk a tanár, a múzeumalapító etnográfus, a festő és a közéleti személyiség szerepét. Pályájának egyik oldala sem elhanyagolható és szoros kapcsolatban van tevékenységének minden területe. Ennek ellenére a továbbiakban csak annyiban térek ki az oktató, nevelő tanár tevékenységére, amennyiben az szükséges a többi megértéséhez.
Egy olyan tanártípushoz tartozott, amely nem példa nélküli korában, mondhatnánk, ez volt a megszokott, de ebben a környezetben is kitűnik sokoldalú, gazdag tevékenységével. Ma, amikor a tanári pálya annyira felhígult, annyira színtelenné és az ideológiák rabjává vált az iskolákban, amikor tanáraink sorában kivétel az igényes tudományos munkát végző személyiség, csak csodálattal gondolhatunk a Haáz Rezső típusú, középfokú intézetekben tanító tanárokra.
Ugyanúgy, mint például a katolikus gimnázium rajztanára, Spanyár Pál, aki székelyudvarhelyi letelepedése után (1899) tovább folytatta a főiskolán elkezdett festői tevékenységét. Mivel a mértani rajz, a görögpótló rajz (az 1890.XXX.t.c. értelmében görög nyelv és irodalom helyett a tananyag modernizálása során görögpótló irodalmat és rajzot vezettek be az iskola előadási nyelvén), melyet szigorú tanterv alapján adtak elő, nem engedte meg a fantázia szabad csapongását, a technikák szabad felhasználását, Haáz nagy lendülettel foglalkozik a szabadkézi rajz oktatásával.
Ennek során például az 1908-1909-es tanévben a következőket gyakorolják önkéntes jelentkezői: rajzolás, festés emlékezet után, meseillusztráció, síképítmények, levelek, lepkék, ecsetgyakorlatok, geometriai formák, forgási felületek szemlélet alapján ceruzával, szénnel és ecsettel, gipsz ékítmények és fejek, csendéletek színen, fejek élő modell után szénnel.
Később, ahogyan érdeklődése egyre inkább a székelység és anyagi kultúrája felé fordul, úgy jelennek meg, majd sokasodnak a néprajzi tárgyak a modellek sorában, a néprajzi gyűjtemény tárgyai otthonossá válnak a kollégium jól felszerelt rajztermeiben.

     A múzeumalapító

Haáz Ferenc Rezső a felvidéki Szepesbélán (Spisská Belá, Zipser Bela) született 1883. augusztus 12-én. Apja Haáz Sándor főjegyző, anyja Weisz Vilma. A történeti Szepes megye területe, a Magas-Tátra keleti előterében a Poprád és Hernád, valamint a Dunajec és Gölnic patakok mentén fekvő, a lengyel határig húzódó medence.
Mint internátusi felügyelő, majd mind internátusi elnök, aki ilyen minőségben bentlakó, majd a családjával is az internátusban lakó tanár, évtizedekig állandó érintkezésben volt a vidéki diákok szüleivel - vidéki tanítókkal, tisztviselőkkel és jelentős számban kisbirtokosokkal -, akik állandó kapcsolatot jelentettek a hanyatló, de akkor még létező székely tárgyi és szellemi néprajzzal.
A székely népi kultúra jelentőségére, esztétikai értékeire tanártársai, Viski Károly (1906-1909), de elsősorban dr. Hoffer András (1911-1914) hívják fel figyelmét, aki nagyenyedi tanárságának évei alatt újrarendezte a Bethlen kollégium múzeumának ásványgyűjteményét, így iskolai-múzeumi tapasztalattal is rendelkezett.(13)
Különben sem volt idegen a korabeli középfokú iskolákban a múzeum létesítésének gondolata, ezekről bőven olvashatunk a korabeli iskolai értesítőkben. Ilyen gyűjteményeket láthatott Haáz Rezső diákévei alatt a késmárki és iglói gimnáziumokban is.
Termékenyítően hathatott 1912-ben, az iskolai év végén a Kolozsvár-Torda-Torockó-Nagyenyed útvonalon tett iskolai kirándulás is, amelynek ötödik napján, "Július 4-én, a kollégium gazdag gyűjteményeinek megtekintése után vonatra ültünk s hazatértünk öreg intézetünk falai közé."(14)
Ekkor már össze volt gyűjtve az eljövendő iskola-múzeum alapját képező tárgyak döntő hányada:
"Néprajzi gyűjtemény. Cél: a székely, főként az udvarhelymegyei néprajzi tárgyak gyűjtése. A gyűjtött tárgyak száma 1000. A kész kiadás 100 K(orona) volt, amelyet a természetrajzi átalányból fedeztük. A gyűjtést Dr. Hoffer András és Haáz Rezső tanárok eszközölték s így e gyűjtemény alapjának ők a megteremtői. (a szerző kiemelése) A gyűjtést a tanulók útján és személyesen végzett kirándulásokon eszközölték a tanár urak az Udvarhely környékén fekvő községekben."(15)
Az igazgatói jelentés, amely az iskolai év legfontosabb eseményeit foglalja össze, megemlékezik az újonnan alapított gyűjteményről:
"Köszönettel és elismeréssel tartozom az intézet nevében Haáz és Hoffer kollégáinknak, akik nagy buzgósággal, fáradtságot nem ismerő kitartással és sok áldozattal több száz darabra menő néprajzi gyűjteményt teremtettek az intézetnek, jóformán önkéntes adományozás útján. Az adakozó tisztelt szülőknek, az iskolánk környékén élő intelligens kisbirtokosoknak, gazdáknak, községi elöljáróknak, szóval mindazoknak, akik ajándékaikkal, tárgyaik átengedésével a kultúra iránti érzésüknek és érdeklődésüknek szép jelét adták, legyen hála és köszönet."(16)
A gyűjtemény az elkövetkező iskolai évben is szépen gyarapodott, sőt, sor került az első kiállítás berendezésére is. "Néprajzi gyűjtemény. Ez évi gyarapodása 450 tárgy; ezek nagyrészéhez ez évben is adományképpen jutott a gyűjtemény; a vett tárgyakért 99 koronát fizettünk. A gyűjtemény anyaga áll összesen 1450 darab tárgyból. Ezeket az iskolai év végén már ki is állítottuk a régi épületnek egy eléggé megfelelő szobájában, a természetrajzi szertár régi szekrényeiben... A gyűjtemény fölállításában Félegyházi Mariska kisasszony, Z. Sebess József és Imrich Lajos urak voltak segítségünkre, kiknek nemes fáradozásukért ezúton is köszönetet mondunk."(17)
"Ezúttal is elismeréssel kell megemlékeznem Haáz Rezső és Dr. Hoffer András tanár urak azon valóban alig méltányolható fáradozásáról, mellyel vármegyénk minden nevezetesebb pontján házról-házra járva néprajzi tárgyakat, bútorokat, szobaberendezéseket gyűjtöttek, vásároltak, s nagy türelemmel és kitartással egy szép néprajzi gyűjteményt hoztak létre azokból."(18)
A gyűjtőmunka a diákok segítségével folyt, akiknek helyismerete és buzgalma sok tárgy begyűjtését biztosította, segítségükkel sokszor utazott szekérrel a távolabbi falvakba egy-egy hétvégén. A vakációról vagy hétvégi eltávozásról visszatérők otthon felkutatott tárgyakkal jelentkeztek.
A következő évben, amely az utolsó nyugodt, békés tanév volt az első világháború megpróbáltatásai előtt, már kialakult az iskolamúzeum: "Néprajzi gyűjtemény. Évi gyarapodás 86 db; közöttük két színes padláda, összesen 20 K(orona) és egy tálas 22 K, összesen 42 K értékben. Ezekkel a gyűjtemény darabszáma 1552-re emelkedett. A pénzen szerzett tárgyak vételárösszege 260 K. A gyűjtemény ez évben valamelyes pénzsegélyhez is jutott, amennyiben a diákbál jövedelmét, 60 K-t ennek céljára fordítottunk.
Mint megyei gyűjteményt, a vármegye is segítette 100 K-val, amiért a vármegyei közgyűlésnek, Ugron János főispán, főgondnoknak és Sebessy János alispánnak ezúton is köszönetet mondunk. Úgyszintén dr. Kósa János koll. tanár úrnak, aki 10 K-t és négy régi értékes fakereket adományozott a gyűjteményünknek.
Hogy mégsem gyarapodott úgy, mint a megelőző években, annak oka, az ajándéktárgyak nagyrészét, mint már meglevőket, a cserepéldányok közé kellett tennünk, a segélyösszegek nagyobb részét pedig a múlt évekről fönnmaradt kiadásaink törlesztésére fordítottuk.
A gyűjtemény már oda fejlődött, hogy ezután érdemlegesen csak rendes évi segéllyel gyarapítható, amit azáltal hiszünk megvalósíthatónak, ha sikerül azt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségének rendes segélyzettjei közé felvenni."(19)
Az alakuló múzeum számára kedvező körülmény volt a kollégium új épületének az átadása, a régi iskolaépületben terem és bútorzat is került kiállítás számára, így 1913 után már látogatókat is fogadhatott.
Az alakuló néprajzi múzeummal párhuzamosan a kollégiumban más muzeális jellegű gyűjtemények is voltak, mint a kép-, érem- és régiségtár, a filológiai múzeum, a természetrajzi gyűjtemények és mindenekelőtt a tanári könyvtár régi anyaga, amelyek tekintélyes múltra tekinthettek vissza, mert már 1797-ben elkészült első fennmaradt leltárkönyvük.
Ezek a gyűjtemények azonban a Haáz-féle néprajzi gyűjtemény nélkül megmaradtak volna az iskolai szertárak szintjén. A múzeum megalapozása után kerültek csak egy intézménybe a törzsanyagot adó néprajzi gyűjteménnyel.
Udvarhely vármegyében, amelyben mindeddig nem alakult meg egy megyei múzeum, kezdetben nem figyelnek fel a kollégiumi gyűjtemény jelentőségére. Az Udvarhelyi Híradó nem is jelzi a múzeum alapítását. Dr. álnéven követeli egy vezércikkíró a megyei történelmi múzeum alapítását 1913-ban, a létrejött Múzeumegyesület számára készít programot, miután összegyűjtött anyagát átadták a Székely Nemzeti Múzeumnak:
"Udvarhelymegye két ízben szedte össze a megyében talált muzeális tárgyakat, azonban azokat mindkét ízben átengedte - szerény véleményem szerint helytelenül - a sepsiszentgyörgyi múzeumnak. Innen van azután az, hogy amíg minden városnak van speciális megtekinteni valója, addig Székelyudvarhely csak a többé-kevésbé elfuserált középületeivel és egymást ferdén keresztező utcatengelyeivel dicsekedhetik."(20)
Az első világháború tragikus eseményei a kollégium felett sem múltak el nyomtalanul. A beszállásolás, a hadi kórház berendezése, a front átvonulása 1916-ban, a tanárok és nagyobb diákok kivitele a frontra mind érzékenyen érintette az intézet békés életét.
Veszteséget szenvedtek a gyűjtemények is, értékes érmek tűntek el a történelmi gyűjteményből, a néprajzi gyűjteményben elsősorban a textíliákat tizedelték meg.
Az impériumváltás után, amikor az iskola léte is veszélybe került, nem folyt már nagyarányú gyűjtőtevékenység, és a hiányokat sem sikerült pótolni. Jellemzővé vált az 1927. évi bejegyzés: "Az elmúlt évben a szertárak állománya nagyon keveset változott."(21)
A kis múzeum továbbra is nyilvános marad, meglátogatja Makkai Sándor püspök is, aki elsőnek írja alá a tiszteletére megnyitott látogatási naplót 1926 november 5-én. A legnagyobb elismerést a meghívás jelenti az 1927 áprilisában Berlinben rendezett erdélyi néprajzi kiállításra, ahol a székely népművészetet gyűjteménye egy részének kiszállításával mutatja be Haáz Rezső.
A kiállítás és a székely gyűjtemény bemutatása a weimari köztársaság fővárosában sikeres volt. Berlini tapasztalatairól "nagyon előkelő közönséggel telt ház előtt" számol be május 14-én.
Közben a kiállítás tovább terjeszkedhetett, és négy termet foglalt már magába, az első terem (a beüvegezett folyosón) a templom, a temető, a régmúlt emlékeit, Haáz Rezsőnek a diákéletről festett képeit (bálba vivés, cipóosztás, lustra, szolgadiák), a második a mezőgazdasági szerszámokat, a szövés-fonás eszközeit foglalta magába. A harmadik volt a bebútorozott székely szoba. A negyedikben a székely mesterek munkáit rendezték be (gyalogkapu, járomfa, guzsalyak, sulykok, kerámiatárgyak, hangszerek), és a makkfalvi Vass Áron szobrai díszítették.
A gyűjtemény elrendezése nem volt "múzeumi jellegű", ha ezen a rideg tudományosságot értjük. "Arra törekedek mindig - mondotta -, hogy akik megnézik a gyűjteményt, megszeressék a népet és vele együtt a művészetüket, vagyis a lelküket."
A népviseletek bemutatására nem használt babákat, ünnepélyes alkalmakra tanítóképzősöket öltöztetett be, igyekezett lakályossá tenni a kiállítást. A múzeum "Nemes példa, hogy a nevelő jó tanítványaival mekkora szellemi vagyont tud összegyűjteni, ha hivatásának tudatában van. Hiszen a Székelyföld második legnagyobb néprajzi múzeumát nagyobbrészt mind a diákok hordták össze, gyűjtötték a lomtárból, a padlásról, elpusztulásra szánt helyekről, tanáruk irányítása mellett."(22)

Az etnográfus

A múzeumi gyűjtő és rendszerező munkához kapcsolódik Haáz Rezső etnográfusi tevékenysége is, amely csak a tárgyi néprajzra terjedt ki. Bátorítást, biztatást a tudományos kutatómunkához barátjától és egykori tanártársától, dr. Viski Károlytól (1882-1945) kapott, aki 1922 után a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1935-től a vidéki közgyűjtemények előadója, majd 1941-től a közgyűjtemények országos felügyelője volt.
Kutató, gyűjtő útjaira rendszeresen elkísérték Nyírő József és Kováts István barátai. Kováts István az első állandó székelyudvarhelyi fényképész-műterem tulajdonosa, gyűjtőútjaikon kitűnő dokumentumfotókat készített.
Területi szempontból az egykori Udvarhelyszék református vidékein mozgott a legotthonosabban, lévén, hogy református felekezeti iskolában tanított. A legtöbb múzeumi tárgyat is ezekről a területekről sikerült begyűjteni.
A Hargita-alji katolikus falvakban jelentős kutatómunkát végzett, sőt a lövétei gyűjtésből születtek a legjelentősebb tanulmányai, Egy székely falu öltözete és A székely ványoló.
Az előbbit Csutak Vilmos felkérésére készítette, aki a Székely Nemzeti Múzeum alapításának ötvenedik évfordulójára készült évkönyvet szerkesztette. Kisebb-nagyobb tanulmányait, melyek ebben a kötetben jelennek meg újra, az Ethnographia közölte a harmincas évek elején, amikor több székely tárgyú írás jelent meg Viski Károly hatására, aki sokat tett az erdélyi népélet feltárásáért.

A festő

Dokumentumrajzait is Viski Károly használta fel A székely népművészetről (23) c. tanulmányában és A magyarság néprajza c. összefoglaló munka tárgyi néprajzról szóló első köteteiben.(24) Györffy István (1884-1939) etnográfus, a budapesti egyetem néprajzi katedrájának megszervezője is felhasználja rajzait illusztrációnak a Viricselés a Székelyföldön c. írásában (megj.: Ethnographia - Népélet. 1937, 208-209). A fotókat Kováts István és Blájer Ernő készítette.
Ezeken kívül közel 500 tárgyrajzot készített a múzeumi tárgylapok számára, amelyek ma is használatban vannak a múzeumban. 1920-1926 között a kollégium levéltárában végzett kutatások alapján megfesti a "Régi diákélet" c. akvarell-sorozatot a múzeum számára, mely a hagyományos népviselet dokumentuma is.
Színes levelezőlapokon jelentette meg a diákviseletet a XVII. századtól koráig, melyek jövedelmét a kolozsvári szegény egyetemisták segélyezésére fordította.
1932-ben vetített képes előadáson ismerteti a székely népviseletet. Az Ifjú Erdély szerkesztősége vállalta, hogy képes levelezőlapokon is kinyomtatja rajzait, ezeket az udvarmegyei református nőszövetség hozta forgalomba, megrendelhető volt a szövetség székelykeresztúri székházánál.
Mindenik színes kézifestéssel készülő, mondhatni, hogy egyedi darab volt, de színezetlen példányokat is lehetett vásárolni, "s azok nem csak a gyakorlati kivitelezésre igen alkalmasak (azokból szinte divatlapszerűen lehet kiválogatni a szebbnél-szebb megoldási formát), hanem tudományos szempontból is értékesek, mert végre egyesítve látjuk a veszendőbe indult típusokat, amelyek csokorba szedett szép virágok, alkalmasak képes albumaink gazdagítására, de bekeretezve, szobáink díszei is lehetnek.
A teljes sorozat a lövétei, muzsnai, agyagfalvi, szolokmai, siklódi, parajdi, marosszéki, udvarhelyi, gyergyói, homoródalmási, felsőrákosi női ruhatípusokat tartalmazza."(25)
A népviselet-sorozat lapjain a kontúrokat előnyomatták és a tanítványai segítségével kézzel színezték az eredeti rajzok alapján. Ennek nyomódúcait a múzeum őrzi. Ebből három sorozat készült. Az első az Ifjú Erdélyben jelent meg, a második egy páros (férfi és nő), a harmadik egy női népviselet-sorozat. Ezek célja a népviselet elemeinek alkalmazása volt a férfi- és női viseletben.
A második kiadás Székelyudvarhelyen jelent meg, és a Székelység kiadóvállalata terjesztette, itt lehetett megvásárolni vagy utánvéttel megrendelni. Utoljára ilyen rajzát Bányai Edit közli az egyetlen számot megért, 1940-ben megjelent Székelyes Női Divat c. folyóiratában.
Könyvgrafikával is foglalkozott, Tompa László Székelyudvarhelyen 1923-ban megjelent kötetének (Éjszakai szél) címlapját rajzolta, ezenkívül egy turistakalauz címlapját tervezte, és ex libriseket is rajzolt.
Utolsó nagy vállalkozása a Magyar Autonóm Tartomány népviseleteinek megfestése volt, 23 különböző féle színes viselet akvarellje készült el és 16 részletrajz, melyeknek kiadását hosszas fontolgatás után a kiadó visszautasította azzal az átlátszó ürüggyel, hogy figurái nem mosolyognak, illetve kérte, hogy fesse át mosolygósra a figuráit. Végülis a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes vásárolta meg a sorozatot. Sajnos, ez rövid időn belül végleg eltűnt, csak a részletrajzok maradtak meg Sándor fia tulajdonában.
A történelmi tárggyal bővült, átrendezett múzeum számára is nagyon sok művészi értékű szemléltető tusrajzot, akvarellt készített. Kedvenc technikájával, az akvarellel nagyon sok néprajzi tárgyú festményt készített, de ezek sajnos szétszóródtak, mert előszeretettel adományozta őket barátainak, ismerőseinek, a múzeum vendégeinek. Nagyon szeretett örömet szerezni festményeinek ajándékozásával, ezt tartotta munkája igazi fizetségének.
Nagyméretű portrékat olajba festett. Így készült el Orbán Balázs (két variánsban, a székelyudvarhelyi és a székelykeresztúri magyar pártok székházai számára), Benedek Elek, Solymossy Endre, Gönczi Lajos, Imre Dénes, Szakáts Péter életnagyságú portréja. Kedvenc témája volt a "Falusi lakodalom" c. kompozíció. Olajban készítette el a "Székely-támadt" vár rekonstrukcióját is.
1922-ben rendezte meg első egyéni kiállítását a kollégium tornatermében, ahol később még több képzőművészeti és háziipari kiállítást mutattak be. A képzőművészeti munkáit számbavevő id. Haáz Sándor fáradságos munkával 796 festményt és 486 rajzot leltározott fel.

     Közéleti tevékenysége

Dokumentumrajzait is Viski Károly használta fel A székely népművészetről (23) c. tanulmányában és A magyarság néprajza c. összefoglaló munka tárgyi néprajzról szóló első köteteiben.(24) Györffy István (1884-1939) etnográfus, a budapesti egyetem néprajzi katedrájának megszervezője is felhasználja rajzait illusztrációnak a Viricselés a Székelyföldön c. írásában (megj.: Ethnographia - Népélet. 1937, 208-209). A fotókat Kováts István és Blájer Ernő készítette.
Jelentős volt a közéleti tevékenysége is. Erről az iskolai értesítők tanárkodása első éveiben csak azt jegyzik fel, hogy "jótékony célú műkedvelői előadásokon működött közre". Az első világháború után évente rendszeresen tartja vetített képes előadásait a székely népművészetről, a magyar és egyetemes festészet nagyságairól, az esztétikai nevelésről.
A Kováts István által üvegre készített diákat szabadkézzel színezi. Az iskolán kívül előadásokat a Polgári Önképző Egyelet Szabadlíceumi előadássorozatain tartott, mindig érdeklődő teltház előtt. Haáz Rezső volt az, aki Székelyudvarhelyen megszervezte az első ún. "szőttes bálokat", amelyek a népviseletnek adtak új rangot.
Sokat tett az Udvarhely megyei fafaragászat fellendítéséért. A telekfalvi, de más falvak ügyesebb faragóinak is modelleket adott, megrendeléseket szerzett.(26) Nagy sikernek örvendtek az általa népi stílusban tervezett festett bútorok, amelyeket irodákban, polgári szobákban, előszobákban használtak.
Állandó tevékenysége volt a műkedvelő és a kollégiumi színielőadások díszleteinek festése és a kosztümök tervezése, így egyik első munkája volt az 1922 december 3-án rendezett Petőfi-estély - ahol a költő születésének centenáriumán a megemlékezést Benedek Elek mondta - háttereinek tervezése és festése.
"A felgördülő függöny mögül legelőször a Haáz Rezső udvarhelyi rajztanár által művésziesen megrajzolt székely falu áll előttünk a Hargitával, egy fenyveserdővel, tarka mezőkkel, a kicsi református templommal, színesre faragott kapufélfákkal, tetejükön galambbúggal... Nyírő József, Haáz Rezső és Keresztes Károly történelmet csináltak..." - írja a korabeli színikritikus Nyírő József balladajátékának, a Júlia szép leány székelyudvarhelyi bemutatójáról 1933-ban.(27)
Ezenkívül olyan előadások díszleteit készítette el, sokszor családi segítséggel, mint pl.: Herceg Ferenc: Árva László király, Egyszer egy királyfi c. székely daljáték, Madách Imre: Az ember tragédiája (4 szín), Makkai Sándor: A gyöngyvirág, Jókai Mór: Az aranyember.
Ennyi elfoglaltság mellett nehezen elképzelhető, de elnöke volt a Hargita Sport Egylet turista szakosztályának is (ügyvezető elnöke Kováts István fényképész).(28)
A háború után még egy emlékművet is tervez a város főterére. "Udvarhely vármegyei képzőművész közösség kiegészíteni kívánja négy szoborral, melyet a műemlék négy oldalán helyeznénk el","képzőművészeti felelős" indítványozza, hogy írjanak ki pályázatot az udvarhelyi szobrászok között, négy életnagyságú szimbolikus szoborra - ennek alapgondolata a Szovjetunió győzelme lenne a fasizmus felett.
A pályázat kiírója a Művészeti és Tájékoztatásügyi (vagyis propaganda) Minisztérium Udvarhely megyei tanácsa volt, és 1948 szeptember 30-i határidőre szólt.(29) A Haáz Rezső tervezte emlékmű természetesen nem valósulhatott meg az "élesedő osztályharc" időszakában.
Nyugdíjaztatása előtt még belépett a Szociáldemokrata Pártba - mint a székelyudvarhelyi tanárok jórésze, de már nem került "verifikálásra". Utolsó elégtétele az volt, hogy kinevezték az általa teremtett múzeum élére és itt nagy lendülettel kezd az átszervezéshez, ám csakhamar mellőzik.
A Haáz-család sírja A háború végén rettenetes csapás volt Ferenc fia elvesztése, akit Kolozsvárról civilként hurcolnak hadifogságba, az Uralba, majd leánytestvérei kiűzetése Szlovákiából, abból a városból, ahol több évszázadon keresztül éltek és szorgalommal dolgoztak őseik.
Sokoldalú elfoglaltságai közül élete alkonyára csak azt őrizheti meg, amivel elkezdte pályafutását: a festészetet.
1958 július 29-én, hetvenöt éves korában halt meg. Sírját kopjafa jelzi a székelyudvarhelyi református temetőben.
Zepeczaner Jenő

Válogatott tanulmányok:

A székely népművészetről
A székelység néprajzáról
Udvarhelyszéki népművészet
Egy székely falu öltözete
Leányaink nemzeti viselete
A húsvéti tojásról
A háziipar és a népművészet
Jó ízlésről

Jegyzetek:

1. Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest, 1993.
2. Kósa László-Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Budapest, 1983, 177-178.
3. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1906-1907-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1907, 64, 25, 70.
4. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1909-1910-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1910, 84.
5. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1910-1911-ik Iskolai Évről. Szerk.: Szabó András igazgató h., Székelyudvarhely, 1911, 90.
6. Gönczi Lajos: A székelyudvarhelyi ref. kollégium az utóbbi másfél évtized alatt. Megj.: A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1906-1907-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1907, 25.
7. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1906-1907-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1907, 19.
8. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1914-1915-ik Iskolai Évről. Szerk.: Biró Sándor h. igazgató. Székelyudvarhely, 1915, 55-56.
9. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1914-1915-ik Iskolai Évről. Szerk.: Biró Sándor h. igazgató. Székelyudvarhely, 1915, 56.
10. Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok 1867-1940. Bern, 1989, 446.
11. A Székelyudvarhelyi Református Kollégium - Fiúgimnázium I/A, I/B, II. oszt. Évkönyve az 1941-42. Iskolai Évről. Szerk.: Szabó András igazgató. Székelyudvarhely, 1942, 7.
12. A Székelyudvarhelyi Református Kollégium - Fiúgimnázium (I.oszt.) - Évkönyve az 1940-1941. Iskolai Évről. Szerk.: Szabó András mb. igazgató. Székelyudvarhely, 1941, 7.
13. 3546/1950 sz. Minisztertanácsi rendelet.
14. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1911-1912-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1912.
15. uo.54
16. uo. 75
17. uo. 109
18. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1912-1913-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1913, 51-52.
19. uo. 82
20. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1913-1914-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1914, 125.
21. Dr.: Udvarhelymegye múzeuma. Udvarhelyi Híradó. 1913, március 16.
22. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1926-1927-ik Iskolai Évről. Szerk.: Csefó Sándor igazgató. Székelyudvarhely, 1927, 51.
23. Lévay Lajos: Kollégium, tanítóképző, könyvtár, néprajzi múzeum a székely anyavárosban. Székelység. 1940, január-február, 7.
24. megj.: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum Ötvenéves Jubileumára. Szerk.: Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 1929, 411-437.
25. A magyarság néprajza I-IV. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1933-1937.
26. A székely ruha. Székelység, 1932 július-augusztus, 75-76.
27. Zabolai Nagy Árpád: A telekfalvi fafaragászat története. Hargitaváralja, 1942 december 15. A székely népies ipar és népviselet, Székelység, 1932 január 5.
28. Farkas Jenő: Júlia szép leány, Ifjú Erdély, 1933 július, 160., lásd még: Júlia szép leány, Székelység, 1933 május 39, 48.
29. Hargita, 1932 január 8., Székelység, 1932 február 27., Székelység, 1938 február 16.
30. Pályázati hirdetmény, Szabadság, 1948 augusztus 10.