JÁTSZANI IS ENGEDD
(fotótárlat a múzeum kerítésén)
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont új kiállítása a székelyudvarhelyi Játék évéhez kapcsolódik. Ugyanis a helyi események kiemelt témája ebben az esztendőben a játék, és ehhez társítottuk a kiállítást.
József Attila közismert gondolati verse, a Levegőt! című utolsó soraiból származik a cím, és bár az nem gyermekvers, a megfogalmazás mégis találó a válogatott képanyagra.
Ugyanis ez a kiállítás nem csupán a játékkal, a gyermekek játékaival kapcsolatos, hanem inkább a gyermeki világba való betekintés. A 2002-ben elkezdett fotótáborok azóta is a Forrásközpont legismertebb programjai közé tartoznak, és bár a felvételeken minden korosztályt láthatunk, ez alkalommal a fiatalok, a gyermekek kerültek fő helyre.
Mivel korábban már szerveztünk hasonló témájú fényképkiállítást Ifjúközelben címmel, ez alkalommal nem a teljes anyagból válogatott Balázs Ödön fotográfus kollégánk, a húsz éve elkezdett táborok felvételeiből, hanem kevés kivétellel az utóbbi időszak termésének életképeit láthatjuk.
Az érintett földrajzi környezet az általunk jól ismert vidék, szülőföldünk, élőhelyünk környéke, Hargita megye, elsősorban udvarhelyszéki települések. Ám a szomszédos megyék sem maradtak ki a kiállításból. Hargita megyéből a következő falvak nevét találjuk a képek feliratain: Abásfalva, Agyagfalva, Csíkdánfalva, Csíkszentlélek, Firtosmartonos, Firtosi láz, Gyepes, Gyimesközéplok, Homoródalmás, Homoródremete, Homoródszentmárton, Homoródújfalu, Kissolymos, Korond, Küsmöd, Lövéte, Oklánd, Rugonfalva, Siklód, Székelydobó, Székelymuzsna, Székelyszentlélek, Szentábrahám és Tordátfalva.
Maros megyéből kibédi, Kovászna megyéből erdőfülei és vargyasi felvétel szerepel a kiállításon, valamint a most Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükk, a történelmi Erdély legkeletibb települése zárja a földrajzi behatárolással a felsorolást is.
A felvételek legtöbbje életkép, ellesett pillanat, mint például a rugonfalvi kekszevő verseny meg a muzsnai vályúnál a vízzel játszó fiúk látványa. Hasonló módon készültek a székelyszentléleki szamárszeretgetésről, a tordátfalvi kislányok fára mászásáról, a csíkszentléleki kerítésre felkapaszkodó fiúkról és a csíkdánfalvi babakocsizásról is az itt látható képkockák. Amint mondani szokták, egyszeri és megismételhetetlen pillanatok még annak ellenére is, hogy hasonló élethelyzetek nem ritkák a mi környezetünkben. Kívülálló, a mi vidékünket nem vagy kevéssé ismerő személyek számára jól mutatják a természetközelséget: az állatok és a természetes földrajzi környezet részei a napjainknak és a mindennapi foglalatosságunknak. Még akkor is, ha a felvételek szereplői nem felnőttek, tehát nem kell napi munkát végezniük a kertekben, a földeken.
Meglepő látványban is volt részük a fotósoknak, mert a szentábrahámi tehénlovaglás, a szekérbe fogott erdőfülei kecske, a homoródremetei kakasröptetés, a vargyasi lófürösztés nyilván nem tartozik a megszokott látványok közé. A fotótáborok dokumentarista jellegét az ilyen különleges helyzetek, pillanatok megörökítése jól példázza. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy a fotográfusok nem a különlegest lesik, vadásszák, amikor a falvainkat járják, ám ezek a kiállításba bekerült felvételek mégis sejtetik, hogy mennyire változatosak és unalommentesek az itt élő embereknek a mindennapjai.
Még a zsánerkép kategóriába sorolhatóak a csendéletszerű ábrázolások: a kissolymosi gyermekeket kísérő ludak, meg a pallón üldögélő oklándi gyermekek látványa.
Ha emberekről van szó, nem hiányozhatnak a portrék. Ez esetben Korondról és Gyimesközéplokról látunk portrét, illetve egy székelydobói szalmakalapos legénykét meg egy agyagfalvi bivalyos portrét. A homoródszentmártoni virágos lányportré már a kamaszkorban sejlő nőiséget is felvillantja.
Vannak olyan felvételek, amelyek sajátosan gyermeki foglalkozásokat mutatnak be. Az egymással játszás első éveink legfontosabb élménye, a közösségbe való belenevelődést ennek köszönhetjük. Ebből alakulnak ki később az egész életre szóló barátságok is, akárcsak a szülőhelyünkhöz ragaszkodás.
A vízzel való játszás saját kedvtelés, a szánkóval ugratás a közösség előtti bizonyítással kapcsolatos, az állatok terelése egyrészt már feladat, munka. Ezek a fokozatok valamilyen formában megfigyelhetők a felvételeken. Ez által válik majd felnőtté a gyermek.
A munkaalkalmak is belekerültek ezek közé a felvételek közé. A kisebb gyermekeknek régebb is, a nagyszüleink korában is feladatot adtak a családban, amit komolyan kellett venni. Ez ma is valóság, mert ha ez kimarad valakinek az életéből, hogyan és mikor fog belekóstolni a mindennapok feladataiba?
Egy-egy ünnepség hangulatát is visszaadja a népviseletes lövétei lányok vagy a vonuló siklódi királynézók ábrázolása. Mert a felnőttek mellett a gyermekeknek is vannak ünnepeik, amikor ők kerülnek a központba, ők a fontosak. Ezt jól tudták a képek készítői is.
A következő fotográfusokról van szó:
Antal Levente, Sepsiszentgyörgy
Balázs Ödön, Székelyudvarhely
Deme Tamás, Kézdivásárhely
Kerekes István, Kazincbarcika, Magyarország
Kovács László Attila, Sepsiszentgyörgy
Nagy Botond, Marosvásárhely
Sándor-Tóth Zsuzsa, Vác, Magyarország
Stefán Tamás, Gyál, Magyarország
Tiszavölgyi Zsolt, Vác, Magyarország
Toldi Zorán, Érsekújvár, Felvidék, Szlovákia
Tordai Ede, Marosvásárhely
Vinczefi László, Sepsiszentgyörgy
Vitos Hajnal, Csíkszereda
Ma is, ezzel a kiállítással, a gyermekeket állítjuk a középpontba. A kinagyított képekkel arra emlékeztetünk, hogy gyermekek nélkül nincsen igazi élet, mert annak nem lenne távlata, nem lenne értelme. És a felnőttek azért veszik olyan komolyan a világot meg a feladataikat, hogy lehetőleg ilyen derűs, vidám életet élhessen minden gyermek.
P. Buzogány Árpád