KŐGYAKRA

Gábos Kinga és Szécsi János kiállítása a Képtárban

Gábos Kinga és Szécsi János, bár házastársakként vannak jelen itt, alkotásaik nem társai egymásnak, sőt. De alkotóik attól még együtt élik gyönyörű családi életüket Kőgyakrán, a Lövéte melletti dűlőben. Innen a kiállítás címe, a kőgyakra. A gyakra szót ebben a formában ma már nem használjuk, ezért is térek ki ismertetésére: a gyakor, gyakori, gyakoriság szócsaládba tartozik, tulajdonképpen a kőgyakra a kövek gyakoriságát nevezi meg, ami Lövétén nem újdonság, mert ott kő tényleg elég van. Ma úgy mondhatnánk a kő sűrűje a Kőgyakra, akárcsak a sűrű erdő szóalakban. (A nyelvfejtésért köszönet P. Buzogány Árpád író-nyelvésznek.)

Nem véletlen, hogy itt telepedett le a fiatal pár, hiszen Gábos Kinga lövétei származású. 1997-ben végzett a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ahol maga Plugor Sándor is tanította. Ő szerettette meg vele a rajzot, a tussal való alkotást. Érettségi után Düsseldorfban, Németországban tartózkodott egy ideig, 2001-ben elvégezte a budapesti Dekoratőr és Kirakatrendező Képzőt, ami egyfajta dobbantás volt a további művészi pályaválasztás felé, ugyanis itteni tanárai hatására végezte el 2002-2007 között a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának festészet szakát. Mesterei: Tolvaly Ernő, Lengyel András és Gerendy Jenő.

Gábos Kinga itt látható művei az egyetemi évek alatt készültek. Akkoriban megragadta az alulexponált képek színvilága, ez jellemzi a cím nélkül kiállított olajfestményeit. Az egy lendülettel megfestett képsor tájképeket idéz, és a messze-tűnő tájakhoz való személyes kötődést. A fekete-mentes, színes szürkéket laza ecsetkezeléssel viszi fel a felületre, sejtelmesen derengő fényeket hozva létre. Egyéni mitológiát megjelenítő gazdag és letisztult helyzetelemzést kapunk, amit a térszerkesztés is alátámaszt: az alkotó a tájtól mind jobban eltávolodik. A művészet és élet, tárgy és illúziószerűség, takarás és transzparencia kettősségek mozgatják a festő ecsetét.

A Csongrád megyéből származó Szécsi János 12 éve, 2010-től él itt Székelyföldön. Szentesen született, 2000-től félévet tanult a budapesti Budai rajziskolában, majd 2001-ben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő szakos diákja, itt diplomázott. Több egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be alkotásaival Budapesten, Pécsett, az írországi Galway városában, illetve részt vett művésztelepeken Magyarországon, Szlovákiában és a legutóbb tavaly nyáron Székelyudvarhelyen a Pulzus alkotótáborban.

Amikor a kiállított munkái kapcsán beszélgettünk, William Shakespeare szavai jutottak eszembe, amelyeket Hamlet dán királyfi szájába adott:
„Kizökkent az idő; - ó kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.”
János nyitott szemmel jár a világban, sajátosan reflektál a kizökkent időre: a világunkat érő általános romlásra. Olykor véletlenszerűen előkerülő, de valós történettel rendelkező tárgyakat gondol át festményein, installációin. A ready-made tárgyakat ötvözi a barokk festészeti elemekkel.

A már előbb említett Tolvaly Ernő tanítványaként, és a Rózsa-kör szellemiségének ismerőjeként munkáin találkozik a gondolatiság és a vizualitás. A Rózsa kör a 60-as-70-es években a magyar konceptuális művészet bölcsője és az utolsó avantgarde jellegű csoportos fellépés volt. Alapítóit foglalkoztatta a képzőművészetről való beszéd, a festészeti és képzőművészeti problémák. Alkotásaikon a szabadságot, az improvizatív gesztusokat helyezték előtérbe. Szécsi továbblép, már magát a művész célját feszegeti. Két lehetőséget lát: vagy ikonfestő lesz vagy az őt körülvevő romlásra reflektál.

Restaurátori tapasztalatokat is feltételező olajképeinek kompozíciója és a festészet eszközeit is feszegető installációi a látvány, a szín, a fényhatások, a tükröződés és az érzékelés problémáival való folyamatos konfrontációk. Korokon, stílusokon átjárva, a barokk festészethez és a német miszticizmusig visszakanyarodva sajátos technikával hoz létre olyan gondolati struktúrákat, amelyek műfaji sokszínűsége már-már a posztmodern művészet metaforikus szétbontását vetik fel.

Az itt látható egyik legméretesebb képen a Dachau-i koncentrációs tábor kórházából származó levesmerő kanalat, mint holokauszt relikviát a semmibe kapaszkodó elemként festi meg a vízüveggel kikevert, pigmenttel létrehozott mozgalmas, de sötét felületen. A barokk tájkép felületkezelése a súlyosság illúzióját kelti, azonban az illuzórikus festészet lineáris perspektívája ellentétbe kerül a fordított perspektívával, az enyészpont a szétnyíló tájképen kívül található. Az alkotót mindvégig foglalkoztatja a tradicionalizmus aranykorát felváltó romlás és deszakralizáció, ami szerinte a barokkban csúcsosodik.

Ahhoz nem fér kétség, hogy a világ, ha nem fejlődik, akkor romlásban van. Marad a cinikus álláspont, illetve a meghatározott nézőpont nélküli angol tájkép legújabb iránya. A barokk angyalka is átmeneti helyzetetekben jelenik meg. A kiállított hordódonga kapcsán felidézi a filozófiatörténet nagy cinikusát, Diogenészt, aki a társadalom iránti megvetését azzal is kifejezte, hogy egy hordóban lakott. A barokk illuzionizmus mestereinek trompe-l’oeil hatással megfestett utolérhetetlen távlataihoz is ironikus a hozzáállása. A trágyahordó szekerek formáját utánzó aranyszínű installáció felületének kialakítása az aranyfüst imitációval is ezt a trompe-l'oeil hatást fokozza. A vizuális trükköket és a csodálkozást sugalló művészeteket egyaránt kifigurázza az alkotó.

A barokk alkímia jegyeire emlékeztető csendéleteken visszafogott színeket használ, amelyek freskókat, szekkókat idéznek, ezeknél is a szűkebb, műtermi jellegű, festészeti meta-problémák foglalkoztatják. A festésből jövő önreflexív, tautologikus dolgok intellektuális, gondolati művészetet eredményeznek, ugyanakkor ítéletet mondanak. Kérdés marad azonban, hogy leolvasható-e ez a gondolat?

A kortárs művészet egyik legkritikusabb vonása: kapcsolata a közönséggel. Ez a kapcsolat vagy rossz vagy félreértett vagy nincs. Tekintsék meg a kiállított műveket, kérdezzék az alkotókat, keressék a lehetőségét annak, hogy ne kerüljenek ilyen hálátlan kapcsolatba a kortárs művészetekkel!

A kiállítás 2022. április 17-ig megtekinthető hétköznapokon 9-17 óra között.

Lőrincz Ildikó