LÉGRÉGÉSZETI FÉNYKÉPEK UDVARHELYSZÉKRŐL

A régészeti célú légifényképezés több mint szász éves múltra tekint vissza. Szerény előzmények után az I. világháború idején vált igazi tudományággá a repülőgépről való régészeti lelőhelyfelderítés. Már az első repülések során kiderült, hogy a magasból sok olyan történelmi emlék  ötlik szembe, amit a felszínen vizsgálódva nem lehet észrevenni, valamint az is, hogy a madárperspektíva a kisebb egységek között olyan összefüggéseket mutat, amelyeket a földfelszínen haladó ember látószöge nem képes átfogni. A légifényképezés segítségével lehetőség nyílt ezek dokumentálására és a megfigyelt  jelenségek értelmezésére.
A föld alatti vagy a felszínen alig látható régészeti jelenségek talajösszetétele, nedvességtároló képessége vagy szerkezete az egykori emberi beavatkozás hatására eltér a bolygatatlan talajétól. Mindez a frissen szántott földben jól elkülönül környezetétől, a magasból pedig összefüggéseiben látható. A talaj biológiai, kémiai és fizikai tulajdonságai hatással vannak a belőle táplálkozó növényzet fejlődésére és színskálájára. A szerves anyagban gazdag gödrök, árkok, beásások több tápanyagot tartalmaznak, így a felszínükön dúsabban és sötétebben nő a növényzet (ún. pozitív jelek), ezzel szemben a földfelszín alatt húzódó kőfalak fölött gyengébben (ún. negatív jelek). Egyes haszonnövények jobban reagálnak a talaj régészeti jellegű elváltozásaira (a legjobban a gabonafélék), mint a gyomnövények. Sok-sok repülési kísérlet során megfigyelték, hogy adott növény az érésének csak bizonyos fázisában tükrözi a régészeti helyzetképet. Az érzékelést több más tényező is befolyásolja, mint pl. a csapadék mennyisége. Az aszályos időszak általában inkább kedvez a régészeti objektumok megfigyelési lehetőségének, ugyanis ilyenkor a gyökérzet csak a felszín alatti nedvesség- és táplálékforrásokra van utalva.
A természetes környezet és a lelőhelyek típusa függvényében a légifényképezés feltételei évszakonként változnak. Magától értetődő, hogy erdős környezetben szinte kizárólag a téli időszak alkalmas a megfigyelésre. Sajátos szerepe lehet a hónak is: a felszín alatti, szerves anyagban dús objektumok mikroorganizmusainak hőtermelése a friss, vékony hótakaróban az olvadás révén kirajzolhatja a beásások körvonalait.
A domborzati részletekkel rendelkező régészeti jelenségek (pl. falak, sáncok, sírhalmok) formái hóban szintén jól kivehetők. Kedvező fényviszonyoknál, súrlófényben árnyékuk kiemeli az ilyen objektumokat. A régészeti lelőhelyfelderítést nagy mértékben meghatározzák a talajtípusok, illetve a földművelés módja is.
A légifelvételek egyre komplexebb szerepet játszanak a régészeti kutatásban, nemcsak a lelőhelyek felderítésében, hanem azok szerkezetének, összefüggéseinek feltárásában. Szisztematikus repülések és fényképezések adatainak összehasonlító elemzése, adott lelőhelyek kontrollásatása már egy-egy lelőhely légifényképek alapján való korszakmeghatározását is lehetővé teheti. Fontos hangsúlyozni, hogy a levegőből felfedezett régészeti jelenségek csak a régészeti terepbejárással, terepkutatással válnak teljes értékű tudományos információvá.
Míg Nyugat-Európa légirégészeti felderítése a több évtizedes munkálatok révén egyre sűrűbben dokumentált és önálló intézmények szakosodtak e feladatra, a Kárpát-medencében szinte a 20. század végéig várni kellett a szisztematikus repülések engedélyeztetésére. Ma Magyarországon egyre intenzívebb a célirányos kutatás, viszont Erdélyben mindennek még csak a kezdetén vagyunk.
A kiállításunkon látható felvételek az első kifejezetten régészeti céllal készült légifényképek közé tartoznak Székelyföldön.

 Támogató: