MAGYAR FESTÉSZET

a Kolozsvári Művészeti Múzeum gyűjteményéből

A kolozsvári Művészeti Múzeum gyűjteményében szereplő és jelen kiállításban található művek egy olyan korszak történetét mondják el nekünk, amelyet mind építő, mind pusztító korszellem is jellemez. Itt a művész, egyben a kor tükre és szelleme is, alkotása révén nem csupán bepillantunk a múltba, hanem az érzékelés és a bemutatás változásainak fejlődését is nyomon tudjuk követni. Minden alkotás egy történetet tár a szemlélő elé, a XIX. század hetedik évtizedétől a következő század derekáig. Az egyszerű művészi folyamat egy igazi elbeszéléssé alakul át a kiállítóterem falain. Az erdélyi művészet és a Kárpát-medence élő történetét tekinthetjük meg, beléphetünk olyan művészek világába, akik nemcsak alkottak, hanem jelentős örökséget hagytak hátra. Művészek, akik formálták és megteremtették a mai kulturális világunkat. Elképzelésük összetett volt, gyakran modellező, de reaktív is, festményeik a korszellemet halhatatlanná tették, és ajtót nyitottak a múlt birodalma felé.

Jelen kiállítás három jól meghatározott, kiegészítő szegmensre épül. Mindegyik szegmens hűen tükrözi annak a korszaknak a művészeti szellemét, amelyben az alkotók éltek. A kiállítás egységét a lineáris történelem képviseli, amely képet ad nekünk  a művészi  szellem fejlődéséről és metamorfózisairól.

Brodszky Sándor, Kőváry Endre, Vastagh György, Fekete József, Lotz Károly, Barabás Miklós, Pállik Béla és Munkácsy Mihály alkotásai egyértelműen egy romantikus és erőteljes korszak termékei, melyeket egyfajta konzervatív, illetve nemesi hagyomány jellemez. Egy kiemelkedő, de hanyatlásban levő korszellem megnyilvánulásai. A nemesi portrék tükrözik a XIX. század társadalmát, egy olyan környezetet, ahol az elegancia megőrzésének vágya még észlehető, de a változó világ kíméletlen forgataga már nem kegyelmez nekik. Egy igazi hattyúdal tanúi lehetünk a művészet világában, ahol nemcsak a figuratív de a non-figuratív is egy új korszakba lép.

A századforduló a társadalmi, gazdasági és politikai változások korszakát is jelenti, ahol a művészi alkotás is átalakul. A perspektíva és stílus megnyílik. Az akadémizmus, a merevség és a hagyomány egyre kevésbé találja meg helyét a szellemi forgatagban. Erdélyben Iványi Grünwald Béla, Réti István, Thorma János és Ferenczy Károly a festészet kiemelkedő alakjai lesznek, a változás hírnökei, akik felvállalják a művészek új generációjának a felnevelését. Hollósy Simon megközelítésének támogatása egy új keretet ad a művészeti fejlődés és alkotás kibontakozásara, amely nemcsak új pedagógiai módszerekre támaszkodik, hanem egy olyan nyitottságra is, amely felpezsdít minden alkotót, aki kapcsolatba lép vele.

Alkotásaik tematikai szempontból nem változnak, de a megjelenítés módja és a térbeli megnyilvánítás eltérő irányt öltenek, megpróbálnak igazodni az európai irányzatokhoz. Talán a legjellegzetesebb példa erre Czóbel Béla esete, aki 1906-ban Párizsból visszatérve Paul Cézanne-ra vagy Henri Matisse-re specifikus poszt-impresszionista ötletcsomaggal állít be a nagybányai művésztelepre, és elindítja „támadását” a művészetben még jelenlevő konzervativizmus bástyája ellen. Így az erdélyi és a nagybányai festészeti iskolában egyre inkább megnyilvánulnak az európai tendenciák, lehetőséget nyújtanak a korszellemhez való felsorakozásra és nagy mértékben elősegítik a művészi világ fejlődését az elkövetkező évtizedek politikai forgatagában.

A kiállítás keretén belül bemutatott számos alkotás, bizonyos mértékben a XX. század elején lezajlott művészi vita kiemelkedő példáit képviselik. Ziffer Sándor, Maticska Jenő, Börtsök Sámuel vagy Krizsán János festményei valószínűleg a legreprezentatívabbak a jelenség megértésének szempontjából. Idővel az új generáció megerősödik és sikeresen felvállalja az első világháború által megcsonkított társadalom kulturális pillérének szerepét. Egyfajta újjászületés bajnokai lesznek, az erdélyi magyar kultúra és művészi élet számára. Mikola András, Krizsán János, Ziffer Sándor és Szolnay Sándor szakmai konszolidációja nemcsak a magyar művészi szellem fennmaradását biztosítja Erdélyben, hanem egy új művészgeneráció megjelenését is lehetővé teszi, akik sikeresen helytállnak a kommunista rendszer kiépítésének évtizedében és akik folytatják a két világháború közti mestereik munkáját.

A kiállítás célja Erdély és a Kárpát-medence művészei iránti hódolat és alkotói szellemük iránti tiszteletadás, hiszen egyénileg vagy csoportosan, szerepük volt a magyar kultúra és kulturális élet megőrzésében, egy olyan történelmi kontextusban, ahol a változás szele nem mindig volt kedvező számukra vagy a magyarság számára. A válogatás semmi esetre sem kíván egy kimerítő jellegű lajstromot alkotni, inkább egy átfogó, és reprezentatív bemutatás tárgya kíván lenni, ahol a változás és megmaradás kilométerköveivel áll szemben a látogató.