MÉRFÖLDKÖVEK

Fejezetek a Tamási Áron Gimnázium 425 éves történetéből

A reformáció lutheri eszméi már nagyon korán, 1522-1526 között megjelentek Erdélyben. A 16. század végére Székelyudvarhelyen is a reformáció hívei kerültek többségbe. A Szent Miklós plébániatemplom a kálvinisták kezébe került, a katolikus papot elűzték a városból. Báthory István és Báthory Zsigmond uralma alatt a jezsuiták kisgimnáziumot hoztak létre Kolozsváron, Gyulafehérváron és Székelyudvarhelyen. Vásárhelyi Gergely jezsuita atya, 1593-ban négy osztályos kisgimnáziumot hozott létre, ahol rövid idő alatt 100 diák részesült magas színvonalú oktatásban. A Jézus Társaság tanrendje a korabeli európai oktatás élvonalának számított.

A jezsuiták kiűzése után a gimnáziumi szintű oktatás megszűnt Székelyudvarhelyen. A jezsuiták csupán az 1640-es években tértek vissza, de csak, mint világi papok. Az időszak kiemelkedő személyisége Sámbár Mátyás, akit a jezsuita gimnázium második megalapítójaként tartunk számon. Sámbár lerakta az első iskolai épület alapjait, átalakíttatta a régi plébánia épületét és elkezdte kibővíteni a Szent Miklós templomot. Szervező és építtető munkája mellett térítő és hitvitázó tevékenységet is folytatott. Munkájának eredményeként megújult az udvarhelyszéki katolikus hitélet.

1736-ban, a poétikai és retorikai osztályok bevezetésével sikerült az iskolát nagygimnáziummá fejleszteni. 1773-tól, a jezsuita rend feloszlatását követően, az iskola a plébánia irányítása alá került. A század utolsó felét kadicsfalvi Török Ferenc neve fémjelzi, aki három évtizeden keresztül vezette a gondjaira bízott intézményt.

A 19. század a gimnázium számára is jelentős változásokat hozott. Az 1860-as években, az osztrák tanügyi reform egységesítette a középiskolai oktatást, 8 osztályos gimnáziumi rendszert vezetett be, és állami beleszólást biztosított az egyházi iskolák esetében is. Fontos változás volt a tanulmányokat lezáró érettségi vizsga bevezetése is.

1866-tól az erdélyi Katolikus Státus vette át az iskola anyagi ügyeinek irányítását, az 1867-es kiegyezés után pedig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium határozta meg a tantárgyi óraszámot, valamint a kötelező tantárgyakat.

A dualizmus időszaka fejlődést és virágkort jelentett a Főgimnázium számára, mind anyagi, mind szellemi téren. A 19. század vége és a 20. század eleje bővelkedett kimagasló tanárszemélyiségekben, akik pedagógusi hivatásuk mellett szépírói és tudományos, kutatói tevékenységet is végeztek. A korszak utolsó éveiben teljesedik ki az iskola virágkora, amikor a régi convictust lebontva, 1909 és 1910 között, Pápai Sándor tervei alapján megépítik a gyönyörű szecessziós főépületet.

Az I. világháborút követő impériumváltás jelentős válsághelyzetet teremtett az erdélyi magyar oktatás számára. Az állami iskolák esetében a magyar nyelv fokozatosan kezdett kiszorulni, ezért a felekezeti tanintézmények felértékelődtek.

A bécsi döntés után (1940) a Főgimnázium szabadabb légkörben folytathatta munkáját. Sajnos a háború, majd a berendezkedő kommunista hatalom hamar véget vetett a virágzó időszaknak. Az 1943/44-es tanévnek idő előtt vége szakadt, mivel az iskolát hadikórházzá alakították át.

1948 elején az iskolától megvonták a Baróti Szabó Dávid nevet, Magyar Tannyelvű, Elméleti Líceumnak nevezve át az intézményt. Az 1948-as tanügyi reform megszűntette az egyházi iskolákat, és bevezette az egységesített, szocialista szellemű állami oktatást, amelyhez a „kor szelleméhez” illő új tanterv és új tankönyvek készültek. 1958-ban újabb névcserére került sor. A Főgimnázium, a központi hatalom nyomására, kénytelen volt felvenni Dr. Petru Groza nevét.

Az 1989-es események utáni változás az iskola számára visszatérést jelentett a kommunista diktatúra alatt megtámadott és háttérbe szorított hagyományokhoz. 1990 tavaszán iskolai népszavazás útján úgy döntöttek, hogy az intézmény egykori neves diákja, Tamási Áron nevét veszi fel. A névadó ünnepségre 1990. október 27-én került sor.