Néprajzi gyűjtemény

     A székelyudvarhelyi közgyűjteményt Haáz Rezső kollégiumi rajztanár – XX. század eleji – néprajzi gyűjtései alapozták meg. Az 1900-as évek első évtizedeiben Viski Károly etnográfussal és Hoffer András tanár kollegájával rendszeres falujáró utakat szerveztek. A korabeli beszámolók gyakran emlegették a „faluzó triászt” is, melynek tagja volt Nyírő József író, Kovács István fényképész és természetesen maga Haáz Rezső. A kor szellemiségéhez hűen, a hagyományos életforma tárgyállományát mentették be a – fokozatosan múzeummá fejlődött – kollégiumi gyűjteménybe. A falvakra tett látogatások alkalmával főként a szép/esztétikus, azaz népművészeti produktumként értékelt tárgyakat vették birtokba. Ilyen értelemben a néprajzi gyűjteményt nem teljes tárgykollekciók alkotják, inkább a mindenkori muzeológusok által prioritással kezelt tárgyak kerültek megvásárlásra. Annak ellenére, hogy némely foglalkozáskör, vagy élettér nem rekonstruálható teljes egészében, a múzeum által birtokolt néprajzi tárgyak értéke felbecsülhetetlen, s mindmáig az intézmény egyik legjelentősebb állományát képezi.

     A kerámiagyűjteményt alkotó tárgyak legnagyobb hányada a XIX. századra datált. Csempekollekciónkban azonban ennél régebbi darabok is fellelhetők, melyek közül a Korondról begyűjtött, 1667-es évszámmal ellátott csillámozott mázatlan kályhacsempe kimagasló jelentőségű. A küsmödi Bereczki Zsigmond „sárkovács” termékei vannak legnagyobb számban. Ezeket zöldmázas domború növénydísszel megmunkált csíkmadarasi csempék, továbbá brokát- és virágmintás mázatlan, valamint kék-fehér színezésű csempék egészítenek ki. Az égetett agyagedények az udvarhelyszéki kerámiaközpontok zömét reprezentálni tudják. Ebben az esetben is a XIX. századi tárgyak, s főként bokályok vannak túlsúlyban, de céhes kerámiát, „veres” parasztedényeket, s nem utolsó sorban szász és román kerámiatárgyakat egyaránt birtokolunk.
     
     Textilgyűjteményünk főként az ünnepi viseleti darabokra éleződik ki, hiszen az elmúlt években is ezen tárgyegyütteseket volt alkalmunk bővíteni. A lakóterek kiegészítő textíliái és a falusi gazdaságokban használt egyéb szőttesek gyarapítják még a gyűjteményt. Az életterek fontos tartozékai közül igen jelentős a múzeum bútorgyűjteménye. A XVIII. századi, keményfából ácsolt és geometriai mintákkal ékesített berendezési tárgyak csupán néhány darabra korlátozódnak, ellenben a XIX. században általánossá vált festett bútorállomány annál gazdagabb. A múzeum gyűjtőterületéhez sorolható fontosabb festőasztalos központok vagy családok termékeiből reprezentatív darabok kerültek az intézmény tulajdonába. Az asztalos és festő munkálatok kifinomult érzékével megalkotott 1801-es állótálas egyik büszkesége a gyűjteménynek. A Homoród menti és kőhalmi ornamentika elemeit egyaránt magán viselő tálast – közkincsé válását megelőzően – egy homoródszentmártoni család birtokolta.
     
     A hagyományos kézműves foglalkozások tárgyai közül egy oroszhegyi kerékkészítő mester, valamint egy korondi kovácsműhely közel összes szerszámait birtokoljuk. Töredékesebb formában azonban számos tradicionális mesterség termény- és eszközkészlete került a múzeumba. A háztartásban nélkülözhetetlen tárgyak, és a növényi rostok (kender, len) feldolgozására szolgáló kellékek mind részét képezik a gyűjteménynek. A gyűjtögetés, halászat, vadászat és pásztorkodás tárgytípusai nem szisztematikus tárgyvásárlás révén kerültek begyűjtésre, ezért a kollekciók sem mondhatók teljeseknek. Mégis az emberi élet fordulópontjainak kellékeiből, valamint a székely életmód különböző területeiről reprezentatív, vagy egyedi darabokat mondhat magáénak a múzeum.
     
     Szejkefürdőn, az Orbán Balázs síremléke szomszédságában található szabadtéri részlegen felállított tizennégy székelykapu szintén a székelyudvarhelyi múzeum tulajdonát képezi. Közülük az 1818-as évszámmal datált fenyédi kapu a legrégebbi. A leghíresebb pedig közvetlenül a sír előterében felállított, Orbán Balázs által birtokolt 1888-as székelykapu. A több mint 4700 tárgyat számláló néprajzi gyűjtemény töredékének megjelenítésére van csak lehetőségünk az állandó kiállítás révén. De a tematikus kutatások és az időszakos tárlatok rendezése esetén, a gyűjtemény valóságos táptalajnak bizonyul a muzeológus számára.

Miklós Zoltán