Olajos István

Egy messzire és magasba ívelő pálya megrekesztése

Június 5 és július 22. között tekinthető meg a Kossuth utcai Képtárban Olajos István emlékkiállítása, amelyet a Haáz Rezső Múzeum az alkotó születésének 110. évében szervezett. A kiállított képek nagy részét Ferenczy Miklós lelkész, az Olajos-hagyaték nagyobb részének gondozója adta kölcsön, négy képet pedig Tibori Szabó Zoltán szerkesztő, művészeti író kölcsönzött. Tibori az 1993-as Korunk folyóiratban megjelent írásában, majd Veres Péter muzeológus 1999-ben Székelyudvarhelyen szervezett kiállítás alkalmával megjelent írásaiban feltárták mindazt, amit Olajos életéről meg lehetett tudni. Városunk szülöttéről lévén szó, a jelen kiállításra igyekeztünk minden fellelhető Olajos művet elhozni, a Kolozsvárról kölcsönzött képek a Haáz Rezső Múzeumnál őrzött két olajképével és hét db. linóleumdúcával, illetve a róla készült portrékkal: Kós András büsztjével, Gy. Szabó Béla portréjával egészül ki.
Olajos István (1915–1944) kisgyerek korában elveszítette édesapját, édesanyja, a jobb megélhetés reményében Székelyudvarhelyről Kolozsvárra vitte, itt taníttatta. 1934-ben érettségizett, de már előtte, 1932-től látogatni kezdte Papp Sándor tanítványaként a kolozsvári Szépművészeti Akadémiát, amelyet 1933-ban átmenekítettek Temesvárra. Olajos 1934 őszétől járt a temesvári Művészeti Akadémiára. Vele költözött Kolozsvárról az őt eltartó édesanyja is.
A csoportos kiállításokról megjelent kritikák alapján elmondhatjuk, Olajos korához képest erőteljes, komoly, érett művészi teljesítménnyel jelentkezett összesen 12 csoportos kiállításon Erdélyben és Budapesten. Bár a tárlatok kritikusai legfeljebb egy-két mondat erejéig foglalkoztak külön az ő munkáival, állandó jelenléte a Barabás Miklós Céh csoportosulásában azt mutatja, hogy Erdély legkomolyabb képzőművész egyéniségeinek szövetségébe tartozott. Fennmaradt képei értékes, fejlődőképes tehetségről tanúskodnak. Képein talán a legerősebb nyomokat a francia impresszionisták, posztimpresszionisták, illetve Van Gogh művészete hagyott. A természet árnyalatainak összehangolását kevés színnel, de a színmélységet helyesen adagolva, hibátlan komponáló készséggel hozta létre. Finoman temperált akvarell tájképei sokkal szélesebb skáláját mutatják a pár közismert és közkedvelt típus-hangulatnál. Mintha lelke mélyéről halászná elő a kincseket, bensőséges lírikusa a színeknek, a lehető legszűkebb skálán mozgó koloritjával erős komponáló képességgel hoz létre levegős víziókat.
Művészetében a klasszikus rajztudás, a természet iránti érzékeny figyelem és a modernizmus felé való nyitottság egyszerre volt jelen. Ma fellelhető munkáinak száma alig haladja meg a 35-öt, akvarellek, olajképek, pasztellek, linóleumdúcok.
Ez a kiállítás nemcsak emlékezés, hanem egy új kezdet is. Lehetőséget teremt arra, hogy párbeszédbe lépjünk Olajos István életművével, és általa egy tágabb történelmi és kulturális örökséggel.

Lőrincz Ildikó