PULZUS III. - Székelyudvarhelyi művésztelep

PULZUS III.

Székelyudvarhelyi művésztelep

2014. július 24 – szeptember 30.

Három évvel ezelőtt nyílt meg az első PULZUS – SZÉKELYUDVARHELYI MÛVÉSZTELEP elnevezésű rendezvény. Ezzel egy olyan folyamat vette kezdetét, amely célul tűzte ki, hogy megkeresi, felmutatja azokat a sajátos lehetőségeket, értékeket, támpontokat, amelyek segítségével a város, a régió művészete kísérletet tehet arra, hogy felzárkózzon, belesimuljon a nemzetközi kortárs képzőművészeti életbe. Mindezt pedig a helyi értékek és sajátosságok tiszteletben tartásával, esetenként azok felhasználásával valósítaná meg.

Ez már a harmadik Pulzus jelenthetjük ki lakonikusan és gyermeki kíváncsiság vesz erőt rajtunk, hogy most, a székelyudvarhelyi művésztelepen, vajon milyen művek, alkotások születtek, kerültek ki a meghívott művészek kezei közül.

Bukta Imrére, mint a magyar képzőművészet egyik élő klasszikusára is tekinthetünk. Munkássága gyakorlatilag egy egyedi műfajt, stílust teremtett, amely nemes egyszerűséggel „mezőgazdasági művészetnek” is nevezhető. Rajzainak, festményeinek, szobrainak, installációinak, performance-ainak témáját, tárgyát zömmel a mezőgazdaságból, a falusi élettel együtt járó paraszti munkákból, élethelyzetekből meríti. A műveiből áradó lágy irónia, és kedvesen groteszk hangulat sohasem bántó, hanem segítenek megfogalmazni, feltárni azokat az abszurditásokat, anakronizmusokat, amelyek az archaikus és a modernnek nyilvánított kultúrák találkozásakor születnek.

Gergely Zoltán az erdélyi köztéri szobrászat talán legfiatalabb ismert és elismert művésze. A szatmárnémeti Árpád-házi Szent Erzsébet, a gyulafehérvári Márton Áron, vagy a sztánai Kós Károly szobrok mindezt egyértelműen alátámasztják. A táborban készült alkotásán – amit egy pálinkával félig telt üveg belső fala mentén gyöngyöző buborékok ihlettek – minimalizmusra utaló jegyeket is felfedezhetünk. Az elemek formája és az általuk meghatározott kompozíció akár a folyadékban rejlő felületi feszültség, és a gravitáció által foglyul ejtett levegő mementójaként is értelmezhető.

A Marosvásárhelyről származó Herman Levente lassan már két évtizede Magyarországon él. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte és alapító tagja az Élesdi Művésztelepnek. Festészete egy valóságosnak tűnő képi világot tár elénk, amibe sokszor, a mindennapi logika elvárásainak ellentmondó elemeket, motívumokat, tárgyakat „épít” be. Gyakran gondolkodik sorozatokban, melynek eredménye az, hogy egy adott témát, egy adott elképzelést több szempontból, esetenként több szemszögből közelít meg, illetve fest meg. Munkáihoz nem készít előtanulmányokat, vázlatokat. Képeinek üzenete, tartalma, mondanivalója a festés fizikai folyamata során keletkeznek és nyerik el végső formájukat. A táborban készült munkák is egy ilyen folyamat eredményei.

Hosszú Zoltán szobrász-tanár saját bevallása szerint Sepsiszentgyörgy művészetbarát légkörének és az ott élő művészek bíztatásának köszönheti azt, hogy nem hagyott fel teljesen a szobrászattal. Alkotásain a geometriai-absztraktra jellemző éleket és síkokat puha és lágy organikus formák váltották fel az évek során. Ezt példázza a Spanyár-udvarban készült diófa szobor is, amely azon túl, hogy kellemesen izgalmas látványt nyújt a szemlélőnek, környezetét nemes vizuális és esztétikai tartalommal tölti fel.

Kolumbán-Antal Ilonka székelyudvarhelyi festő több éves szünet után vette újra kézbe az ecsetet. Színvilága keményebb, agresszívebb lett, mint amilyen eddig volt. A begyűjtött előképek alapos szintézisének és újraértelmezésének hála, jó érzékkel megkomponált, sajátos hangulatú festmények születtek. A csíki medencében idegenként mutatja be az Olt völgyét, melynek vadregényes jellege és zordsága egyedi, varázslatosan izgalmas és szép tájjá idomulnak keze nyomán.

Kolumbán-Antal József zetelaki szobrász tanulmányait Temesvár után a Bukaresti képzőművészeti főiskolán folytatta, ahol az idén sikeresen befejezte a mesterfokozatot. Eddigi művészi, alkotói pályának kezdeti időszakát egyfajta nonfiguratív, a fémek bűvöletében kiteljesedő és megvalósuló tárgyközpontú kifejezésmód jellemezte. A bukaresti évek elején történt az a gyökeres stílusváltás, melynek során a figuratív ábrázolás került művészetének középpontjába. Kísérletező szellemre vall, hogy munkáit gyakran olyan új anyagokból is elkészíti, mint a poliészter gitt, vagy az ehhez hasonló tulajdonsággal rendelkező új anyagok. A III. Pulzus tábor alatt készült „lépő figurája” egyfajta assemblage-ként tagozódik be Kolumbán jelenlegi művészetébe.

A székelyudvarhelyi grafikus, Lakatos Gabriella, klasszikus sokszorosító grafikai eljárással készült nagyméretű nyomatait laza pop-artos hangulat járja át. Az agresszív reklámok sablonfigurái egyértelműen és szinte parancsolóan felhívják figyelmünket arra, hogy vigyázzunk a vonalainkra. A párba, egymásra merőlegesen elhelyezett lapok, mint egymás tűkörképei tulajdonképpen nyomatékot és súlyt adnak a felszólításnak. Lakatos munkája akár a „vásárolj többet, fogyassz többet, mert akkor boldogabb, elégedettebb leszel!” jelszavú fogyasztói társadalom ellenreklámjaként is értelmezhető.

A csíkszeredai grafikus, Léstyán Csaba, aki 2010-ben az I. Székelyföldi Grafikai Biennálén Hargita Megye Tanácsának díját nyerte el, az alkalmazott grafika mesterének számít. A kezei alól kikerülő könyvtervek, könyvgrafikák, könyvborítók, gyermekkönyv-illusztrációk egyértelműen jelzik azt, hogy alkotójukban meg van az a ritka képesség, amivel ráérez az adott irodalmi művek hangulatára, amelyeket aztán mindenki számára érthető képpé, látvánnyá „varázsol” át. Habitusát nagyfokú igényesség jellemzi és ennek köszönhető, hogy rézkarcai, fametszetei, mezzotinto-i a kivitelezés technikáját illetően is mesterműnek számítanak. Festményeinek hangulatán, textúráin, árnyalatain átsejlik grafikusi énje.

Masa Paunovic szobrász, Belgrádból érkezett, ahol 2010-ben fejezte be mesteri tanulmányait. Olaszország, Dánia, Németország, Ausztria és Szolvénia szerte találkozhatunk szobraival parkokban, köztereken, tengerparti sétányokon. Alkotásaival számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt Európa számos országában. Kisplasztikáinak és szabadtéri szobrainak formavilágára egyaránt jellemző, hogy maximálisan kihasználja a különböző anyagokban rejlő lehetőségeket legyen az fa, agyag, kő, márvány, vagy fém. Diófából készült alkotásával – saját megfogalmazása szerint – az emberi kapcsolatok, kontaktusok, viszonyok és kötelékek fontosságára, megóvására és állandó életben tartására utal.

A székelyudvarhelyi Berze Imre szobrászata egy, az évek során következetesen és kitartóan felépített sajátos világot teremtett. Ha kezdetben az inkább archaikus, a későbbiekben egy modernebb, harmad, vagy negyedfokú egyenletekkel generálható felületek által határolt formavilág jellemzi Berze szobrait. Most készült alkotása valójában a tömegek és felületek játékának eredménye. Elképzelhető, hogy e szoborban, az anyag és a tartalom harmonikusan fog egymásra találni.

A képzőművészeti táborok korát éljük. Az utóbbi évtizedekben, nemcsak Székelyföldön, Erdélyben, a Kárpát-medencében szerveződtek, szerveződnek szép számmal művésztelepek, hanem Közép-Kelet-Európa minden országában, ahol rendszerváltás történt. E térség művészeti életében az utóbbi csaknem 25 esztendőben egyfajta zavarodottság, bizonytalanság volt kitapintható. Nagy valószínűséggel mindez az ideológiai, társadalmi, és gazdasági helyzet változásainak számlájára írható. Talán a művésztáborok hosszú távon segítenek abban, hogy ez az átmenetinek tekinthető helyzet jó irányba alakuljon. Az új lehetőségek, új értékrendek vélt, vagy valós kihívásainak szellemében született alkotások értékelése a jövő feladata, mert a folyamat még nem zárult le.

Annak ellenére, hogy nyár közepén járunk, a III. Pulzus művésztelep kapcsán József Attila Tél című versének négy sora jut eszembe: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / Hisz zúzmarás a város, a berek... /  Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni / És rakni, adjon sok-sok meleget.” Bízzunk abban, hogy az elkövetkező években is lesznek majd olyan emberek, akik „rakni” fognak a „tűzre”, hogy Székelyudvarhely érezhesse a képzőművészet „melegét”.

Veres Péter