PULZUS – Székelyudvarhelyi művésztelep
Kilencedik éve, hogy július közepétől tíz napon át Székelyudvarhelyen a Spanyár-ház és udvara a kortárs képzőművészet bölcsője, ahol eredeti művészi gondolatok öltenek testet.
Különleges és rendkívüli volt az idei alkalom, hiszen a világjárvány miatti nehézségekben a szervezők a kihívást, az új lehetőségeket látták meg és bontakoztatták ki. Rendhagyó volt abból a szempontból is, hogy az eddigi szokástól eltérően idén csak romániai művészek vehettek részt a táborban, így látszólag elveszítette nemzetközi jellegét, de tartalmilag, a munkák színvonala által megtartotta. Rendkívüli volt az is, hogy a szokásos Képtárban megrendezett táborzáró kiállításra ezúttal a Spanyár-ház udvarán került sor, amely környezet egyedien széppé és izgalmassá varázsolta azt. Viszont mindezeken túl a tábort rendkívülivé tette a meghívott művészek jelenléte, személyisége és az itt megszületett munkák színvonalas kivitelezése.
A PULZUS minden évben egyre erőteljesebben lüktet, egyre nagyobb tempót diktál, kiváltság és megtiszteltetés lett a művészek számára az udvarhelyi táborban részt venni. Akárcsak az előző években, az alkotás szabadsága jellemezte a tábor szellemiségét. Nem lévén egy előre megfogalmazott koncepció, a művészek kibontakoztathatták, megvalósíthatták terveiket, amelyek más kontextusban nem jöhettek volna létre. Habár a műfajok, témaválasztások és anyagszerűségek sokszínűsége jellemzi a kiállítást, valami mégis összefogja, közös nevezőre hozza a munkákat: az alkotás vágya, az őszinteség, a színvonalasság, az életigenlés pulzusának, szívverésének ereje, amely magával ragadta a tábor ideje alatt a résztvevőket és egy közös kreatív energiamezőbe vonzotta be őket.
Kilenc művész vett részt az idei táborban. Kilenc erős személyiség, kilenc egyéni világszemléletből megszületett alkotásokkal: a székelyudvarhelyi születésű, de jelenleg Temesváron élő Benedek Levente képzőművész; a gyergyószentmiklósi Dobribán Melinda szobrászművész, aki jelenleg Kolozsvárt tevékenykedik; Lőrincz Gyula ugyancsak Kolozsvárt élő grafikus művész; Makkai István marosvásárhelyi szobrászművész; Péter Alpár szobrászművész Sepsiszentgyörgyről; Remus Irimescu Temesváron élő szobrászművész; Zsigmond Adél csíkszeredai textil művész; a legfiatalabb résztvevőként Öllerer Áron Viktor székelyudvarhelyi képzőművész; ugyancsak székelyudvarhelyi képviseletében a tábor szakmai kurátora Berze Imre szobrászművész.