PULZUS.

Székelyudvarhelyi Művésztelep hetedszer

2018. július 16-ától kezdetét vette a 7. Pulzus Székelyudvarhelyi Művésztelep és ahogyan megszokhattuk, 10 napon keresztül Székelyudvarhelyre figyelt a szakma, valamint a képzőművészetet kedvelő nagyközönség.
Szakmai körökben ez a tábor már a kezdetekben nagy elismerést váltott ki, örömmel jönnek ide az alkotók és megtiszteltetés lett az alkotótáborban részt venni.

A tábor fontos jellemzője, hogy a kolóniának a Haáz Rezső Múzeum biztosítja az intézményi hátteret, hogy megvalósulhasson az egyéni alkotói szabadság. Az alkotómunka pedig hagyományosan a Spanyár-ház udvarán folyik. Fontos megjegyezni, hogy nincs kötött tematika, mindenki érvényesítheti ötleteit, meglátásait, de tagadhatatlan, hogy a hely szelleme és a kölcsönös egymásra hatás is érvényesül. Annál is inkább mivel minden alkotónak lehetősége volt a 10 nap alatt bemutatnia eddigi munkásságát, ki hol kezdte, illetve hol tart most az alkotói munkássága.

A művésztelep indulásakor az alapgondolat az volt, hogy egy olyan platformot hozzanak létre, amely meghívott vendégművészeket fogad be és ezáltal a helyi alkotók is különböző impulzusokat kapnak. A házigazda, Berze Imre szobrász idén is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az ismerkedés és az együttműködés egyaránt érvényesülhessen. Sikerült idén is úgy válogatni, meghívni a művészeket, hogy egymást inspirálhassák, legyenek köztük tapasztaltabbak és pályakezdők is egyaránt.

A művésztelep további jellemzője, hogy távolabbi országokból is legyen valaki, idén Berze Imre kurátor választása Simon Whelthem-re esett, aki az angliai Bristolból érkezett és akivel Berze Imre egy koreai művésztelepen ismerkedett meg és aki elmondása szerint nagyon csendesnek, békésnek, barátságosnak találta az itteni környezetet, ahol úgy érezte jó dolgozni. Ő a sound and visual art, vagyis a hang és látvány közti határokat feszegetve installációkat készít, a Spanyár- ház udvara neki bőségesen elég volt ahhoz, hogy inspirációt kapjon, őt is rabul ejtette – mint néhány évvel ezelőtt Biró Gábort – az öreg fűz, amelynek rögzítette a hangját a szélben és ezt nagyon érdekesen átalakította, úgy hogy a nagyközönség számára is hallható és élvezhető legyen.

Az idei Pulzus egy másik jellemzője, hogy sokféle technikát figyelhettünk meg a táborban részt vevő művészektől, Csillag Simon Repolski Imola textilművész egyéni technikát fejlesztett ki magának: kedvelt anyaga a gyapju, melyet nemezelőtűvel húz át a lenvásznon. Imola helyi, a környezetünkben található autentikus anyagokat használja fel, majd olyan organikus formákat alakít ki a vásznon, amely ugyancsak a környezetünket idézi, mindezt pedig tömören, stilizáltan jeleníti meg. Habár nehéz és nagy kihívás ezzel a technikával dolgozni, mivel nincs lehetőség a korrigálásra és valójában fordítva kell gondolkozni mivel a pozitív formából negatív lesz, mégis nagyon jól visszaköszön az ábrázolt táj, tájak hangulata.

Egy másik, teljesen más, de már a régi időktől fogva használt és ismert technikát használ Török Tihamér, ő grafikus, fametszeteket készít magasnyomás technikával. Leegyszerűsített, konstruktív, mértani formákat vés a fába, vagy linóleumba és témának különbőző életképeket választ, ahogyan ő mondja egyfajta életmintázatokat, amely a mai kor jellemzőire, életérzéseire, élethelyzeteire utal, illetve jeleníti meg. Igyekszik valamilyen kontextusba helyezni a mindennapi életben tapasztalható jelenségeket, mint pl. a digitalizáció. Komplex jelrendszert is használ, nagyon sok utalás van a munkáin, amiknek segitségével könnyű a jelentést megérteni.

Molnár Ágnes Éva és Szirtes János multimédiás páros, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatói Budapestről érkeztek. Jártak már Erdélyben, de ilyen intenzív időt élő közegben elmondásuk szerint még nem töltöttek itt. Mivel akcióművészek, nem kész tervvel jöttek, mert szerintük az a jó, ha befolyásolja őket az adott környezet. Próbáltak meríteni itt olyan motívumokat, témákat, amelyeket fel tudtak dolgozni egy videoanyagban, ami egyfajta lenyomatot ad Székelyföldről, vidékünkről. Szirtes János Erdélyről, Székelyföldről igyekezett impressziókat gyűjteni, de nem hagyományosan, vendégként, vagy turistaként, hanem egy egyedi látásmóddal és technikával, amit itt majd látni fogunk. Valóságos tárgyakat, jeleneteket vettek fel, élethelyzeteket, amit egy ki zenei aláfestéssel újraértelmezett. Molnár Ágnes Évát több téma is foglalkoztatja, mint a férfi-nő kapcsolata, tüntetésformák vagy a Mária jelenés, itt a táborban ezt az utóbbi témát folytatta videó formában.

Berze Imre, a tábor ötletgazdája, lelke és házigazdája, munkáiban törekszik az építészeti rendre és racionalitásra, a szobrászati empátiára és spontaneitásra. Foglalkoztatja a realitás elvonatkoztatása és absztrahálása, valamint a konceptuális gondolatok figuratív megfogalmazása. Sommás plasztikai nyelvezetre törekszik, anyaghasználatát leginkább a fa, kő és bronz használata jellemzi, de nem zárja ki a jó minőségű és esztétikus modern anyagokat sem. Kutatja a geometrikus és organikus formarendszerek harmonikus ötvözését, és többek között a hagyományos népi építészet ácstechnikai megoldásaiból inspirálódik. Itt a táborban is egy színvonalas, magas gondolati tartalommal bíró munkáját láthatjuk, az anyag struktúrájának a vizsgálatát, a szobrászat lehetőségeit kutatja, és igyekszik olyan hatásokat kelteni, elérni amely már – már formája alapján túlmutat az anyagon, mindent pedig nagyon jól össszekötötte a mondanivalóval, a gyász kifejezésével.

Csóka Szilárd Zsolt marosvásárhelyi festő két diptichont készített a táborban. Csóka Szilárd Zsoltot kortárs problémák foglalkoztatják, egyik ilyen az elszemélytelenedés, Zombikat ábrázol festményein, akik naivak, nem érzékelik, hogy körülöttünk pusztul minden. Jellegzetes technikát használ, egyszerre két vásznon is dolgozik, ugyanazt festi kicsiben és nagyban, erős színekből, foltokból először a hátteret komponálja meg, majd ebbe a drámai környzetbe helyzezi el az útját és értékét vesztett embert. Zombikat ábrázoló festményein azt a kortárs problémát jeleníti meg és dolgozza fel, miszerint sok minden és sok ember vesz körül minket, de nagyon keveset foglalkozunk önmagunkkal, és az okostelefonok világában szét sem nézünk magunk körül.

Gujuman Ulianának, a moldáviai származású, Zetelakán élő festőnő a természetből meríti a tematikát, de nem utánozva, hanem kiragadva egy jelenséget és sajátságosan értelmezve. Az egyszerű dolgokra akarja ráirányítani a figyelmet, arra, hogy hiába száraz a virág, úgy is szép, de a termék, ami a gyárból jön ki és egy idő után szépségét veszti, a szemétbe kerül. Uliana a régi flamand technikával dolgozik, olajjal hígítja a festéket, mert igy sok kifejezési lehetőséget kínál. A visszafogott színeket használja, a nyugodt felületeket szereti, „amelyekhez közel kell mennie a nézőnek”.

A fiatal udvarhelyi Hodgyai Istvánt, aki a marosvásárhelyi színház plakáttervezője, az Előítélet és türelem foglalkoztatja. Színes fotót készített, „ami az előítéletekről szól”. „Ez érdekli most tématikailag. Mivel Vásárhelyen él, semmit nem akart onnan hozni, így a modell egy Udvarhelyen élő lány, a környezet is itteni, tehát hazai pályán dolgozott, itt botlott bele a témába. A 150 x 100 cm átmérőjű fotó címe Silent is sexy.

Kovács Árpád, művészettörténész

A művésztelep szervezője: Haáz Rezső Múzeum
Támogatók: Székelyudvarhely Város Önkormányzata, Communitas Alapítvány, Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, Exa Trade kft., Amigo&Intercost kft., Csíki Sör, GALFFI’S.
Fotók: Lőrincz Csaba