RELÁCIÓK

RELÁCIÓK

Dobó Bianka képzőművészeti tárlata

2014. június 21 – július 15. 

Dobó Bianka 2008-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika Szakán Budapesten. Diplomamunkája elnyerte a Magyar Grafikusművészek Szövetségének díját (2008). Részt vett Szépművészeti Múzeum Eszterházy Díjazottjainak kiállításán, elnyerte az UniCredit Tehetségprogram Kisalkotói (2012,2013), Alkotói ösztöndíját (2014) és részesült a Nemzeti Kulturális Alap Alkotói támogatásában (2014).

Több nemzetközi kiállításon is részt vett Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában, az Amerikai Egyesült Államokban, Dél-Koreában. Romániában is szerepeltek már munkái: a Bukaresti Nemzeti Kortárs Művészeti Múzeum állította ki 2013-ban, valamint részt vett a 4. Nemzetközi Kísérletező Grafikai Biennálén 2010-ben Bukarestben.

Dobó Bianka Relációk című kiállítása Budapest átalakuló városképével és az abban megjelenő emberek viszonyával foglalkozik. A kiállításon szereplő művek letisztult képvilága, igényes megfogalmazása, arányos esztétikája és monokróm színhasználata egy egységes és harmonikus egészt alkot. A vegyes technikával, mégis hagyományos anyagra alkotott művek az elmúlt évek kísérletező művészetének összefoglalói. Grafika jelenik meg vásznon. Sík felületek egyesülnek háromdimenziós térélménnyé. Egyénítetlen alakok válnak hangsúlyos elemekké és ismeretlen közterek jelennek meg ismerős szegletekként, amelyet az urbánus környezet hangtalan moraja hat át.

Azt gondolhatnánk, hogy csak a városi környezet minimalizált sziluettje köszön vissza a munkákról, holott már maga a hordozó anyag többet kíván kifejezni egyszerű leképezésnél. Az egyes vásznak varrott felületén ritmikus minták váltják egymást. A hanghullámok leegyszerűsített rezgései szövik át vizuálisan az anyagot, alapot képezve az arra stencilezett, nyomott, festett, csöpögtetett újabb anyagtömegnek, amely finom felszínrétegekként rakódik egymásra és hoz létre formát, teret, embert. Globális világunk sztereotípiái vetülnek rá a felületre. Oszlopok, lépcsők, megállók, sínek, épületek és emberek sziluettje ivódik a szürkés vagy bézses háttérbe, hogy helyet adjon egy-egy erőteljes színfoltnak. Vonalak, ívek és árnyékok perspektívája keveredik a sziluettek rendezett ritmusával, avagy épp rendezetlen esztétikumával. Hol az alakok nyugtalan nyüzsgése vonja magára a néző tekintetés, hol pedig a megalkotott tér szippant be magába.

A képek elmaradhatatlan elemei az emberek. A dolgozó, a munkába tartó, a várakozó és mozgásban lévő nők és férfiak jellegzetes figurái váltják egymást a vásznon. Egyénítetlen fekete foltok, akik mellett elhaladhatunk az utcán, anélkül, hogy meglátnák, kik is ők valójában. Személyük általánossá válik, egyéni karakterük pedig tömeggé olvad. Funkcionális helyszínek felejthető alakjaiként jellemzi őket maga a művész is, amelyek a hétköznapi „nem helyek” letisztult formavilágának redukált jeleivé válnak. Kikerülendő, megmoccanó, stagnáló tárgyai csupán a képnek.

És talán épp ebből fakad a Dobó Bianka műveit átható időtlen csend hangulata is. Mintha egy pillanatra leállítanánk az élet ritmusát, hogy fényképszerű emlékként rögzítsük tudatunkba a jelen változó állapotát.

A magyar kortárs művészet fiatal alkotójának kiállítása kifinomult tükörként feszíti a vászonra a 21. század nagyvárosának változó képét és a benne lakók szüntelen mozgását.

Ferenczi Emőke, művészettörténész