Sikeres volt az ERDÉLYI PANORÁMA kiállítás
Közel három hónapja – március 15-én – nyitottuk meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban az „ERDÉLYI PANORÁMA. Egy elfeledett körkép” című kiállítást, amelynek népszerűsége mindvégig töretlen volt. A több mint 9.500 látogatói szám – udvarhelyi viszonylatban – sikeresnek minősíthető. Kiállításunk egy másik értékelhető sikere, a nagyszámú vidéki diákközönség is, akik „Az ismeretszerzés útjain” című program keretében látogatták meg a múzeumot. A dr. Veresóty Alapítvány által szervezett és finanszírozott program révén 41 udvarhelyszéki településről, szervezett formában összesen 3.169 diák és 233 pedagógus kísérő ismerhette meg rendhagyó történelmi óra keretében a „Bem és Petőfi” vagy „A nagyszebeni csata” címen egyaránt ismert panorámakép viszontagságos „sorsát”. Ezt követően pedig a „JÉGKORSZAK” című kiállítás nyújtott kikapcsolódást az udvarhelyszéki kisiskolásoknak.
Bem József szülővárosából, a Tarnow Regionális Múzeumból kölcsönzött páratlan kiállítást módunkban áll – az előzetes tervekhez képest – 3 nappal meghosszabbítani. Ennek értelmében tehát az ERDÉLYI PANORÁMA körkép fennmaradt darabjai június 18-ig látogathatók a Haáz Rezső Múzeumban!