SPANYÁR 150

SPANYÁR PÁL EMLÉKKIÁLLÍTÁS

Spanyár Pál képzőművész, rajztanár Felvidéken, Nyitrán született: 1874. január 24-én. Székelyudvarhelyen, 1936. november 4-én halt meg, sírja a Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőben található.

Tanulmányai:
Általános- és középiskoláit szülővárosában a Katolikus Gimnáziumban végezte, ahol rajztanára, Endrődy Gyula a rajzolás és a festészet szeretetét iparkodott felébreszteni tanítványai lelkében, a keze alól több tehetséges képzőművész került ki. A gimnáziumi iskolai értesítők tanúsága szerint Spanyár Pál a tanulás mellett zenekörre járt, cimbalmozott, fellépett minden iskolai rendezvényen.
Budapesten folytatta tanulmányait 1894–1898 között az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében (ez ma a budapesti Képzőművészeti Egyetem). Az intézet jól kidolgozott tantervet készített, és a gyakorlati útmutatásokat, az elméleti tájékozódást, a szakmai alapok elsajátítását olyan Münchenben, Düsseldorfban vagy Párizsban iskolázott tanárokkal végezték, mint Kelety Gusztáv igazgató, Székely Bertalan , Schulek Frigyes , Lotz Károly f, Zemplényi Tivadar , Greguss János , Gyulay László – ők azok, akik Spanyár budapesti iskolai évei alatt tanítottak a rajztanárképzőben.

Oktató-nevelő tevékenysége:
Az 1898-1899-es tanévben Kaposváron az Állami Gimnázium helyettes rajztanára.
1899-ben Székelyudvarhelyre költözött, a Katolikus Főgimnázium rajztanáraként foglalta el állását, 1900-ban rendes tanárnak nevezte ki a Püspöki Főtanhatóság.
Megfestette a Katolikus főgimnázium számára Sámbár Mátyás jezsuita pap és iskolaalapító, Majláth Gusztáv Károly püspök, Soó Gáspár igazgató és Baróti Szabó Dávid költő, nyelvújító, pap és tanár arcképét. 1912-ben megfestette Baróti Szabó Dávid szülőházának rekonstrukcióját.
Az intézet rajzoktatását rajzkiállításaival mintaszínvonalra emelte.
Óraadó tanárként rajzot tanított az Állami Kő- és Agyagipari Szakiskolában és a Református Kollégiumban. 1934-ben 35 év tanítás után nyugdíjba vonult.

Egyéb tisztségei, vállalásai:
A rajzszertár őre és gyarapítója, a módszertani értekezletek jegyzője, az ifjúsági kirándulási egyesület elnöke.
Egyháztanácsos, iskolaszéki tag, a székelyudvarhelyi királyi törvényszék állandó írásszakértője.
A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének tagja, az Udvarhely vármegyei Múzeumegyletválasztmányi tagja.
Rajta van a székelyudvarhelyi unitárius templom építési és berendezési költségeire tett adományozók listáján. (Aranykönyv, 1907)
Díszokleveleket festett a város díszpolgárai részére, illetve egyházi zászlók és miseruhák tervezője, oltárképek festője volt.
Díszlet- és jelmeztervezőként, illetve rendezőként vett részt több színházi előadás megrendezésében, pl.: Tékozló fiú c. zenés bibliai játék (1909), A költő és a halál c. Petőfi est (1923), Jókai Mór: Aranyember (1925). A város közművelődési életében is aktívan részt vett.
Rajzai megjelentek a Hírnök, Katolikus Világ és a Zászlónk elnevezésű lapokban.
Családja a hagyatékát, házát és műveit a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumra hagyta, a Spanyár-ház 2012 óta évről évre a Pulzus alkotótábor helyszíne.

Művészete:
Munkássága mindeddig szakmailag feldolgozatlan. Festészete betekintést enged a korszak kolorisztikus törekvéseibe, természetet megjelenítő képei festői érzékenységről, színérzékbeli kiválóságról tanúskodnak. Grafikáival a közönség művészet iránti érdeklődését és igényét tartotta magas szinten. Minden műfajban emlékezeteset alkotott: karikatúrák, csendéletek, portrék, tájképek, életképek gyakorlott festője volt. Alkotómódszerét az élményre és a megfigyelésre építette, az élet szüntelen és állandó megfigyelésében rejlik művészetének ereje. Rendszeresen és sokat alkotott a szabadban, lévén az iskolai ifjúsági kirándulási egyesület elnöke, a diákokkal is folyamatosan járta Székelyudvarhely környékét. A gyakori természetjárásnak köszönhetően alakult ki tájképfestészete, amelyre hatással voltak iskolaigazgató tanára, Kelety Gusztáv romantikus hangvételű tájképei, Spanyár a budapesten tanult háromsíkú tájkompozícióját az udvarhelyszéki tájak hűséges megörökítésére alkalmazta. Kitűnő vázlatokat rajzolt, amelyek nagy részét olajjal is kidolgozta. Naturalista és plein air stílusú, az impresszionistákéra emlékeztető koloritú, bensőséges hangulatú művei, harmonikus, fény-árnyék hatások ellentétére épített kompozíciójú tájképek.
Székelyudvarhely embereinek lélektani ábrázolása Spanyár képzőművészi munkásságának jelentős része. Elkészítette az iskola diákjainak és a helyi polgárságnak jellemrajzát. A Spanyár által teremtett karakterek elindították a Hírnök, a Katolikus Világ és a Zászlónk elnevezésű lapokban a karikaturisztikus képsorok rendszeres közlését. Záp Ferkó, Kócz Matyi, Horogh Pista és Keötseögh Muki Spanyár mosolyra derítő típusfigurái.
A kiállított képek közt több katonakép is van, Spanyár megrajzolta a katonai viseleteket, például a bevonuló román katonákét, de a helyi polgárság vagy a szegényebb néprétegek öltözékéről is képet kapunk. Mappáiban megörökítette a város és környéke emblematikus épületeinek egykori arculatát, vagy éppen Orbán Balázs szejkei villáját, illetve sírjának múlt század eleji változatát. E tekintetben művészetét tudatosság, nemzeti és hazafias célok megvalósítására való törekvés jellemzi.
A Képtár gyűjteményét kiegészítendő, erre az alkalomra azokat a gimnázium számára megfestett nagyobb méretű, reprezentatív portrékat kölcsönöztük, amelyek úgy méretükkel, mint a látvány méltóságánál fogva emelik e kiállítás összbenyomását.
Spanyár családtagjait életteli, meleg színekkel, a megvilágítás iránti nagy fogékonysággal festette meg. Spanyár portrait a szellemi tartalommal való felruházás képessége teszi sajátos frissességűvé, ami túlszárnyalja az elmélyülést színlelő érzelmességet.
Kivételes festői és kolorisztikus képességének egyik próbája a csendéletkészítés. Ezek a festmények a polgári otthonok kedvelt tárgyai voltak. A centrális kompozíciójú, színek megkapó harmóniáját sugalló gyűmölcsöstálait költői meghittség hatja át.
Önarcképei önkifejezésre szolgáló remek lélekábrázolások, az intellektuális alkotó tudatos önvizsgálatának tükrei.
Spanyár 1936-ban bekövetkezett haláláig olyan maradandó, szerteágazó, értékes szellemi és tárgyi életművet hagyott maga után, melyre nemcsak a katolikus gimnázium, a város, de egész Székelyföld is büszkén tekinthet, és vallhatja magáénak. Rendkívüli mesterségbeli tudásával úgy gazdagította a magyar festészetet és grafikát, és emelte annak a helyi közművelődésben betöltött szerepét.
„Hosszasan lehetne vitázni arról, hogy hányadrangú művész volt Spanyár tanár úr, hogy hol a helye a művészetekben, a város, a vidék, a főgimnázium történetében, és úgy egyáltalán. Arról, hogy mi lehetett volna, ha…? De egy ilyen kérdésfelvetés eleve tudománytalan. Ő itt volt. A lehetséges variánsok közül ez adatott meg neki. Élete modellértékű. És a modellértékű sorsokkal érdemes foglalkozni. Ő volt a csak tanár és csak polgár. Egyéb minőségeiben csak potenciálisan létezett. Ő volt a kisvárosi ember, a szürke. Csakhogy ez a szürke az az árnyalat, amely nélkül nem létezne a többi. Úgy alapszín az életben, mint a képzőművészetben a piros vagy a sárga.”
(Tamás Tímea: In memoriam Spanyár Pál. In.: Emlékkönyv a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, az egykori Római Katolikus Főgimnázium 400. évfordulójára, Székelyudvarhely, 1993. 80.o.)