Azt, amit felépítettek 1912. junius 12-ig, nevezték  „az evangeliumi hit és igaz tudomány, a tiszta erkölcs és munkás hazaszeretet templomának..” Nevezték „a magyar nemzeti, székely kultura egy új csarnokának”, s tűntek a falak „az új falak, ékes termek, szinte idegenül pompás épületnek”    (Ravasz László), meg „szent falaknak, kiket újra tetőzének.” (Fülöp Áron).
Minden esetre Gönczi Lajos az 1912/13-as évzáró jelentésében örömmel jelenthette ki, hogy az új épület teljesen készen van s a jövő évben ott végzik majd a tanítást, és hogy a régi épületből 220 tanuló befogadására alkalmas internátust rendez be majd az elöljáróság.
Természetesen eddig hosszú volt az út, egy évtizedet meghaladó, s nem mindenben zökkenőmentes. Az 1900-ban felmerült ötlettől, hogy a kollégiumnak új lakot kellene építeni 1910. május 20-ig, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy az addig elfogadottnak tudott építési terveket: a Haberstumpf Károly-féle vázlattervet, illetve Alpár Ignác budapesti  műépítész helyszíni bejáráson alapuló  előzetes tervét el kell dobni.
S egyébként Székelyudvarhely mindig is lehetetlen építészeti és városfejlesztési felfogása most is két kocsma vagy vendéglő és egy papi lak telken múlott, mármint az, hogy az épület amely most már magyar Vilmos műépítész tehetségét dicséri ott áll, ahol áll és nem lehetett a városnak egy korszerűbb térszerkezete.
Pedig nagyon szép gondolatok hangzottak el. Olyanok mint pl. „az aeroplán jelen századának szelleme az emberi tevékenység minden mezején, különösen a kulturális intézmények fejlesztése, nevezetesen az iskolák szaporítása és korszerű felszerelése egyre növekedő követeléseket támaszt.”  
Végül is az állami segéllyel fizetendő iskolaépületre kiírt pályázatra 17 jeligés pályázat érkezett be. Ezek közül – amelyek megfeleltek mindenben a kiírásnak – választották ki elsőnek Magyar Vilmos, budapesti műépítész, másodiknak Kotál Henrik, budapesti műépítész tervét. E díjazott terveken kívül három tervnek megvételét határozta el a bizottság 400—400 korona vételárért, melyeknek  szerzői: Rácz Mihály kolozsvári építész, Dvoracsek Lajos medgyesi építész, Papp Gyula és Szabolcs Ferenc budapesti műépítészek voltak.
1911-ben megkezdték az építést. Hát ha létezik közbeszerzési pályáztatás , akkor az ez volt, hiszen az épületen és felszerelésén budapesti, aradi, chemnitzi, székelyudvarhelyi, világosi vállalkozók garmadája dolgozott. Az eredmény az, ami a kollégiumban, meg itt a kiállításon virtuálisan látszik.
Földmozgatás, az  ácsmunkák, a kőfaragás, cserepezés, burkolás Arad, Világoshoz, a gőzfűtés és csatornázás, a vasmunkák, a villamos berendezések, ablakredőnyök, asztalos, lakatos, mázoló mujnkák Budapesthez kötődnek.
Becsületükre legyen mondva a bádogos munkákat helyiek: Hodor Károly Utóda, Székely udvarhelyről, az üveges munkákat a Drágomán cég Székelyudvarhelyről végezték. Rákos Manó szobrász (Budapest) a főlépcsőházi 3 pillér műmárvány burkolatának és Schuster József mérnök (Budapest), a kerítések műkőlábazatának és vasbeton oszlopainak elkészítésével jeleskedett. Az irodák bútorzatát Hufnagel Imre műasztalos, Budapestről, a tantermek, folyosók, szertárak bútorzatát Röszler és Terlanday cég, Budapestről, a »Diadal« típusú iskolapadokat Feiwel Lipót Utódai, Budapestről, a fizikai, vegytani és természetrajzi szertári bútorokat — Max Kohl, Chemnitzből szállították A Thonet cégtől szerezték be a székeket, az internátusi ruhaszekrényeket. Burghardt Gyula helybeli asztalos készítette; a vaságyakat és mosdókat meg Bartók István helybeli lakatosmester. A helybeli kő- és agyagipari szakiskola a díszítő kőburkolatot, a főlépcsőházi ablakpilléreket és főbejárati párkányokat készítette. Ekkor épült a kollégiumkerti pavillon, szintén Magyar Vilmos terve alapján,
Tény hogy a következő év őszén Erdély protestáns világának képviselete gyűlt össze e napra Székelyudvarhelyre, hogy a város társadalmával ünnepelje azt a jelentős eseményt, amikor egy évszázados intézmény, a tudomány egyik elismert hírneves faktora, a székelység ezen kincses bányája, uj hajlékába költözik – adta hírül az Udvarhelyi Hiradó
„Íme, mintegy varázsütésre ott áll előttünk – mondta Gönczi Lajos iskoaligazgató –, birtokunkban a tudomány és nevelés pompás palotája, mint hamvaiból feléledt, megifjodott phőnix, fényével övezve a multat, bizalmat s reményt nyitva egy szebb, egy boldogabb jövendőre; mert csak annak a népnek, annak a nemzetnek a léte és boldogulása van biztosítva, a melyiknek kulturája fejlődik s így fenntarthatja magát azon feltartóztathatatlan áramlatban, mely az emberiséget a tökéletesedés utján előre viszi”.
Hogy ez mit jelentett, azt Szabó András fogalmazta meg:
A minden élet és erő forrását magában egyesítő napfényt, levegőt és világosságot nem nélkülözheti egy jó magánlakás sem, annál kevésbbé egy iskola. Hogy a minden oldalról napvilágitotta szabad környezetben, az utca porától és zajától védett helyen fekvő, tágas belvilágu és az internatusnak használt régi iskolával közvetlen összeköttetésbe hozott uj iskolaépületünk a higiénia és paedagógia minden követelményének megfelel, azt mondani is fölösleges. Fizikai és természetrajzi helyiségeink, valamint a tantermek berendezése és felszerelése mintaszerű. A központi fűtés, vizvezeték, villamos berendezés és higiénikus szellőztetés egy modern iskolaépületnél ma már alig mellőzhető követelmény. Most
mikor tudós pszichológusok, philologusok és historikusok is laboratórimra, illetőleg seminariumra támaszkodva kutatnak, dolgoznak és oktatnak: a kísérleti tárgyak tanítását a technika ujabb vívmányainak felhasználásával a növendékekre nézve könnyűvé, kellemessé és gyümölcsözővé tenni, elmulaszthatatlan kötelesség volt.