Termés

 

Részlet a
TERMÉS 2011
kiállítás megnyitóján elhangzott szövegből

Jelen kiállítás címe: Termés 2011. A cím értelmezése, magyarázata előtt pár mondatban vázolom az előzményeket.
Néhány évvel ezelőtt támadt az az ötletem, hogy jó volna, ha az udvarhelyi képzőművészek rendeznének évente egy közös kiállítást, amelyen bemutatnának néhányat az előző évben megszületett alkotásaikból. Amint szervezni kezdtem a kiállítást sajnálatos módon nem várt akadályba ütköztem. Annak ellenére, hogy sok képzőművész pozitívan viszonyult a kezdeményezéshez, akadtak szép számmal olyanok, akik kikötötték, hogy ők csak akkor vesznek részt, ha x, vagy y nem állít ki. Így aztán dugába dőlt a terv. Ellenben alkalmam nyílt arra, hogy érzékeljem, kitapintsam azokat az erővonalakat, amelyek mentén a város képzőművészeti élete mozog és megnyilvánul.
Az évek során a tervet nem vetettem el és most éreztem úgy, hogy valamilyen irányba lépni kell. Ennek eredménye pedig ez a kiállítás.
A TERMÉS szó egyértelműen a kiállításra kerülő képzőművészeti anyagra utal. Az évszám pedig a kiállítás évét jelzi. A cím és az évszám egyben utal arra, hogy a tárlaton olyan művek szerepelnek, amelyek az előző egy, két évben születtek. Jelen esetben a 2011-es évszám jelzi, hogy a tárlaton a 2010-es, vagy a 2009-es években készült művek kerülnek kiállításra. Értelemszerűen, ha egy év múlva sikerül megrendezni a TERMÉS 2012 –t, akkor az a 2011-ben és 2010-ben született műveket mutatja majd be.
Annak ellenére, hogy egy kicsit szájbarágósnak tűnhet, az előbbi magyarázat, mégis érdemesnek tartottam elmondani abban a bízva, hogy a mostani tárlat egy olyan kiállítás sorozatnak lesz az első stációja, amely remélhetően évi rendszerességgel meg fog ismétlődni Székelyudvarhelyen.
Ezáltal az udvarhelyi közönségnek alkalma adódna arra, hogy találkozzon és megszemlélje azokat a műveket, amelyeket az udvarhelyi képzőművészek alkottak. A képzőművészeknek pedig egy-egy Termés tárlat lehetőséget nyújtana a bemutatkozásra és egymás munkáinak szemrevételezésére. Megtudhatják, hogy ki mit és hogyan alkotott a közelmúltban, illetve milyen művészet-technikai megoldásokkal, bravúrokkal kísérletezik, hogyan fejlődött, vagy nem fejlődött, stb. A sort folytathatnám arról, hogy milyen pozitív hozadékkal jár, járna egy ilyen kiállítás-sorozat megteremtése, illetve életben tartása, de nem teszem, mert szerintem mindenki számára ez egyértelmű.
Jelen kiállítást, ha lakonikusan csak tőszavakkal kéne jellemezni, akkor a következő szavakat használnám: változatos, érdekes, színes.
Berze Imre kultikus talált tárgyaival újraértelmezi az elmúlás, a halál fogalmát.
Biró Gábor fákról szóló munkái tulajdonképpen képek és rövid szövegek ötvözetéből álló alkotások, amelyek viszonyáról érdemes elgondolkodni.
Kalló László az eddig tőle megszokott tájképek helyett két alakos, már-már a fotórealizmus jegyében fogant képpel jelentkezett, mintegy bizonyítva azt, hogy az alakábrázolásban otthonosan mozog.
Kövecsi Kovács Imre a női test idomaira utaló formákból álló szobraival organikus térfoglalást hajt végre.
Kubanek László sötét tónusú képei egy olyan, lazán geometrizált, misztikumba hajló világ változatát sugallják, amelyikben még minden lehetséges. „Mozgókép” című munkája revelációként (kinyilatkoztatás) is hat.
Nagy György grafikáinak vonalai, – mint megannyi erővonal – most is, mint sok más alkalommal, a művész klasszikus rajztudását és profizmusát juttatják eszünkbe.
Nagy Péter tájképein egy, a művészre jellemző nyugodt, kiegyensúlyozott és szolidan dekoratív színvilággal találkozunk.
Sándor-Nagy Tünde alkotásai stílusban, technikában, formavilágban egyaránt nóvumként hatnak. Meseszerű szín- és formakombinációi gyakran a szürreális és a pszichedelikus lét határai mentén kalauzolják a nézőt.
Török B. Erzsébet textiljének formája, színeinek összhangja, textúrája, melege, dekoratív hatása arra döbbent rá, hogy az organikus anyagok, – esetünkben a gyapjú és a gyapot – mint a művészi kifejezésmód anyagai, milyen nagy esztétikai erővel bírnak, ha avatott kezekbe kerülnek. Erzsébet asszony azon nagyon kevesek egyike e művészeti ágban, akiről kis túlzással azt mondhatjuk, hogy életet tud lehelni ezekbe, az anyagokba, úgy ahogyan kedves pasztell szín-kavalkádjával meg tudja idézi a csendes falusi utca nyugodt hangulatát.
Török Ferenc festményei úgy koloritban, mint rétegzettségben izgalmasan agresszívek.
A kiállítás anyaga, amint azt már említettem sokszínű a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Nincs egységesen definiálható irányvonal, vagy egységes stílus, amelyre kényelmesen, szép sorba felfűzhetnénk, illetve amelybe elhelyezhetnénk a kiállított műveket. Talán pont ez a változatosság az, ami érdekessé és izgalmassá teszi ezt a kiállítást.
Ez a tárlat tulajdonképpen egy merítés lenyomata Udvarhely képzőművészeti életből. Ez a lenyomat, azon túl, hogy izgalmas esztétikai és vizuális élményt nyújt, rádöbbent arra, hogy milyen értékes és nemes képzőművészeti potenciállal rendelkezik városunk.
Egyértelmű, hogy e képzőművészeti potenciálban rejlő szellemi és esztétikai értékeket közzé kell tenni, meg kell osztani, meg kell ismertetni a nagyközönséggel. Remélhetően a TERMÉS kiállítás-sorozat ezt a folyamatot fogja erősíteni. Bízzunk benne!
Abban a reményben, hogy jövő évben megrendezésre kerül majd a TERMÉS 2012, kérem, vigyék jó hírét e kiállításnak.


Veres Péter,
2011. április 11.