TŰZ – FÖLD – KETTŐ

Máthé Lóránt-Pál kerámiakiállítása

A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia kerámia-üveg-fém szakán végzett Máthé Lóránt Pál a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola újabb és újabb generációit próbálja a művészet, a műalkotás rejtelmeibe beavatni. 1994-től kezdve Máté Lóránt Pál rendszeresen dolgozik és kiállít egyénileg, vagy csoportosan alkotótáborokban, galériákban, képzőművészeti tárlatokon, itthon és külföldön egyaránt. Múzeumunkban gyakran. Munkássága hazai, európai, de mondhatnánk világszerte ismert. Nemcsak keramikusként, de szobrászként, grafikusként is jelentkezik.

Máthé Lóránt-Pál ars poeticája az agyag manuálisan történő jogaiba való visszahelyezésében rejlik. Kihozni mindent az agyagból, amit ő maga felkínál, ahogyan adja, ahogyan érvényesíti önmagát, ahogyan ráidomul az emberi kézre, az egyszerű mintázófákra. A művész visszatér az ősi japán és koreai kézi kivitelezésű technikákhoz, a formázást, az illesztéseket, az égetést illetően, minek következtében minden darab egyedivé és megismételhetetlenné válik. Ha a közelebbről és tüzetesebben vizsgáljuk meg az alkotásokat, láthatóvá válnak a rétegfelhordás, az oldalfalegyengetés, a felületsimogatás kézjegyei. Érvényre jutnak a keleti filozófia által is szorgalmazott egyszerű formavilág, a mértékleteség és az egyszerűség. Az esetleges szabálytalanságok, a szabadon érvényesülő textúrák, mintázatok mind a különleges alkotás szerves részeivé válnak. A spontán és a vezérelt redukciós égetés, a különböző zománcokkal történő többszöri, különböző hőfokokon ismételt égetés, a környezeti behatások, az ösztönösség, az intuíció mind alkotási partnerek lépnek fel. A megjósolhatatlan végső eredmény készteti a várakozó készítőt újabb és újabb kísérletekre. Ezek a tárgyak egyfajta meditatív állapotban készülnek. Szükséges hozzájuk egy egyfajta önelemző lelki állapot. A négy őselem, a Föld – Tűz – Levegő – Víz csak társra találva a Lélekkel tud harmonikussá válni, vizuális élményt nyújtani. Egy belső útkeresés kristályosodik ki szilárdan materializálódó széppé. Minden egyes tárgy a természet és az emberi szellem közös műve: egyszerre praktikus és szakrális, egyszerre földközeli és felemelő. A használat és a szépség, a funkció és a művészet közötti párbeszéd valósul meg. És még ott van a kerámia koronája, a máz, amely kiszámíthatatlanul hordozza a szépség ígéretét. Színeiben a természet örök rendjét, a tűzben születő különleges fényt, a kitapintható bársonyos melegséget idézi.

Egy fajta önálló művészi nyelv, amely mesél a tárgy lelkéről. Így válik a saját teremtett közegéből kiragadott agyag az emberi beavatkozás következtében, egy átminősült intimitássá emelkedő, új érvényesülési teret nyerő művészi alkotássá. A tárgyaknak filozófiai töltetük is van, mihelyt ez a keletről beszivárgó letisztultság tükröződik kiegészítő módon a „tatebana” virágdíszítés egyszerűségében (ahol a virágok mellett nagyobb szerep jutott a vázáknak). Ezek a tárgyak történelmi, nemzeti töltettel telitettek, mihelyt magyarságunkra, emberségünkre vonatkozó rovásírásos üzenetet is hordoznak. Az anyag képlékenysége, a befektetett munka készsége és a lényegi gondolatiság csengenek együtt a belső indíttatással.

Róth András Lajos