XI. PULZUS székelyudvarhelyi művésztelep

- részlet a megnyitó beszédből -

A 11. Pulzuson bár a festőművészet dominált, a különböző területekről érkező képzőművészek műfajilag is szerteágazó alkotásokat hoztak létre a székelyudvarhelyi Spanyár-ház egyszerre kisvárosi és természetközeli, bensőséges hangulatú környezetében. Az itt látható egymásnak is kontextust teremtő művek alkotóit összeköti szakmai tudásuk kétségbevonhatatlansága, illetve töretlen türelemük és alázatuk, ami munkáik elkészítését kísérte. Mivel a Pulzuson nincs meghatározott tematika, mindenki szabadon magát adhatta, némiképp magával hozva azt az alkotói környezetet, amely korábban meghatározta művészi hovatartozását. Ami még közös az idén meghívott alkotók némelyikében, hogy bátran felmutatják a társadalmunkban, környezetünkben fellelhető problémákat. És jó, ha mindez tudatosul. Mert az ember és a természet között hajdanán volt egy szép harmonikus kapcsolat, ami a történelem során egy adott pillanatban kizökkent, meghibásodott. Érdemes megnézni, hogy hol rontottuk el. Tudunk-e messzebb tekinteni, és hogy hol van hatással ez ránk személyesen, hol érint ez engem.

A művészet képes az ilyen kérdésekre reflektálni, és hatást gyakorolni a társadalom minden szereplőjére. Ilyen tekintetben is fontos, amit itt láthatunk. A kiállított alkotásokat egyszerre tudjuk szépnek tekinteni, de ugyanakkor drámainak, kritikusnak, ironikusnak, sőt kegyetlennek, rémisztőnek. Rákérdeznek és rámutatnak élethelyzetekre, belénk vésnek és rögzítenek feledésre ítélt helyzeteket, vizuális nyelvre fordítanak érzelmeket és érzékeléseket. Lényegük, hogy kettősségükkel kimozdítanak a megszokottságból, komfortzónánkból kicsalogatva válaszok keresésére ösztönöznek: hol zökkent ki ennyire a világunk, és mit tehetünk egyénenként vagy társadalomként annak érdekében, hogy vállalható módon továbbléphessünk. Itt még kiemelném a pécsi festőiskola erőteljes jelenlétét a kiállítók között. Általánosságban talán ennyit lehet elmondani. Következne, hogy az alkotókat és a kiállított műveket egyenként is megnézzük.

Balázs Péter a magyarországi Noszvajon élő kerámia és szobrászművész, Egerben az Eszterházy- egyetem Képzőművészeti Tanszékének egyetemi docense, aki indulásakor jelen volt a magyarországi kerámiaművészet megújulási folyamatában, korábban az absztrakt-organikus kerámia-plasztika inspirálta. Majd számos kísérletet tett annak megtapasztalására, hogyan lehet a kerámiát a szobrászatban is használni, organikus konstruktivista építkezése különböző anyagok használatában nyilvánul meg. Több kerámia majd bronz plasztikája született természeti minták alapján. A növények struktúráját is vizsgálva egyre közelebb került a természetművészethez. Az átlátható, dinamikus térszerkezet határozza meg itt kiállított Forgó rózsa és Szövedék c. plasztikáit. A vidékünkön beszerzett hordó-donga anyaga számára újabb formákkal való játékra adott lehetőséget. A létrejött két térplasztika beleillik abba a konstruktív organikus kísérletezésbe, amelyet a hagyományos formavilággal, a természetben fellelhető anyagokkal és a szakrális geometriához közelíthető szerkezetekkel jó ideje végez az alkotó.

Fazakas Barna a csíkszeredai Művészeti Líceum után grafikát végzett Temesváron, reklámgrafikusként dolgozik évek óta, mellette folyamatosan fest. Képei tematikus festmények előbb akrillal és tussal, mostanra csak akrillal, jellegzetesen egyéni, vibráló, rendkívül plasztikus ecsetjátékkal. Úgy tűnik, megtalálta egyéni kifejezésmódját a folyamatos textúra és szinkombináció- keresései során. Képei felületén gondos, kifinomult ecsetkezeléssel úgy alakít ki sajátos kompozíciókat, hogy egyáltalán nem használ fehéret és feketét. Ilyen erőteljesen megkomponált két képet látunk Aranykor címmel, amelyek nem a valóság látszatával, hanem inkább a képek rejtélyes dinamikájával döbbenti rá a nézőt az emberek közötti banális harcok rémségeire.

Gagyi Botond marosvásárhelyi festőművész, Kolozsváron végezte a festészet szakot, jelenleg is ott él, folyamatosan fest, mellette mesterizett, és most fejezi be doktori tanulmányait. Talált képek, személyes fényképek, emlékek és kollektív traumák inspirálják. Konstrukció és dekonstrukció, kivágások és újrafestés, törlés és a festék felhalmozása között mozog. Az alkotót foglalkoztatják a figuratív ábrázolások gesztusfestészet általi torzításai. Itt kiállított két képe, a Fantom és a Mo(nu)mentum is valóságból kölcsönzött elemekből építkezik, azokat manipulálja a képzeletbeli térben, oly módon, hogy az egyszerre építő és dekonstruktív képalkotási módszerek eredményeként a talált kép elidegenedik eredeti tartalmától, új tartalmat nyer. Egyfajta metamorfózis megy végbe, amint a vibráló színekből összeálló durva foltok és a bonyolult részletek az absztrakt felületen szélesebb jelentésréteget felvető figurát hoznak elő.

Hegyi Csaba Pécsett élő festőművész, az ottani Tudományegyetem Művészeti Karának docense és dékánhelyettese, a pécsi festészeti iskola egyik képviselője. Tisztaságra és teljességre törekvő festészetében, színes konstrukcióiban nagy jelentőséget tulajdonít a festéshez használt anyagoknak. A vászonra enyv és pigmentek kerülnek, mindez egy nagyon mély értelmű és magas rangú anyaggal, a viasszal kiegészülve. A festészeti anyagismeret mestere a követhetetlenül gyors és kaotikus jelen időnkbe beleszövi a hagyományt, az őseink által ránk hagyott örökséget. Frotage technikával létrehozott festményein a láthatón keresztül a láthatatlant juttatja kifejezésre. A megjelenő formák és a színpompás koncentrikus körök itt nem az egyszerű játék eszközei, hanem tökéletesen felépített, univerzális, örökkévaló, teljességre vonatkozó sejtések és a titkos tudás közvetítői. Az olajfestés hagyományos módszerébe Hegyi Csaba a konceptuális művészet fogalmi eszköztárát is beépíti egy régvolt egység és a teljesség újbóli helyreállítása érdekében.

A gyergyószentmiklósi származású, jelenleg Nagyváradon élő Kovács Kinga képzőművész előbb a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Fogtechnika szakát, aztán környezetvédelem szakot, majd a Partiumi Keresztény Egyetem, Képzőművészeti karán Reklámgrafika szakot végzett, és vizuális kommunikáció szakon mesterizett. Globális, ökológiai, társadalmi problémák foglalkoztatják, a többnyire organikus elemekből felépülő installációi kiegyensúlyozottak, harmonikusak. Folyamatosan kísérletezik statikus és interaktív installációkkal, amelyek rendkívül aprólékos, mondhatni meditációs folyamatként megélt kézműves munkával, érzékenyen vezetik rá a nézőket arra, hogy egy adott környezetben mi az, ami az életteret veszélyezteti. A Profitadó című színvilágát és felületét tekintve minimalista jellegű installációja is a civilizáció összeomlására tett utalás. Számtalan válság halmozódik környezetünkre, és a megoldásra tett javaslatoknál a legyártás lényege a profitnövelés és nem a kiút keresése. A mohával bevont kenderkötél hurok természetes, szerves anyaga szemben áll a festett, művi aranyháttérel, a gyászkeret tovább növeli e szembenállás feszültségét, amivel a művész próbál kibillenteni bennünket a mókuskerékből. Amit látunk, egyszerre súlyos és tetszetős, letisztult, precíz munka.

A Szabadkáról származó és a Székelyudvarhely melletti Patakfalván élő Kis Endre festőművész szintén a pécsi festőiskolát képviseli, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett festő szakot. Különleges képzettársításokkal manipuláló gondolatébresztő alkotásai a művész asszociatív kalandjai, lezárt és harmonikus egységbe foglalt festmény-kompozíciók. Akárcsak Kinga, Endre is a társadalom aktuális helyzetét, a természet és az ember kapcsolatának témáját, az ember biológiai- vagy szellemi szennyezésnek ellenállni nemigen tudó, képtelen állapotát, a globális fenntarthatóság, a klímakatasztrófa, a szemétfelhalmozás és a művészi kiállás kérdését feszefető, a természet és az élővilág védelemét megjelenítő kortárs alkotó. Itt kiállított képfelületei is pozitív és negatív hangulati töltésekkel bírnak, higgadt módon kimunkált ópuszai egyszerre vonzanak és viszolygásra késztetnek, megtekintésük egyazon időben eredményezhet esztétikai gyönyörérzetet és kiábrándulást. A klasszikus módon vászonra megfestett fekete-fehér olajképei a gondolatiság és a vizualitás fúziói, precízen megalkotott ironikus társítások.

A képernyők abszurd valóságának felmutatását áthatja a szociális érzékenység, képei mindamellett, hogy meghökkentenek, egyszerre magukkal ragadnak, elgondolkodtatnak, s talán nem túlzok, ha azt mondom, sokkolnak. Ez a fajta művészet leleplezi jelenünket, bemutatja a modern civilizáció elidegenült valóságát.

A szlovákiai Kisfaludból származó és jelenleg is ott élő M. Kiss Márta festőművész, művésztanár Pozsonyban tanult, ott is magiszterizett. Létező, valódi elemeket ábrázol, keresi a realitást, a hiteles anyagokat, témája a hely egyéni felfogása. A természetre, a falusi egyszerűségre, törekszik gesztusfestészetében. Kísérletezik a különböző természetes anyagokkal, enyvvel, pigmentekkel és helyben talált agyaggal, sárral. Többnyire kinti térben alkot. Expresszív színekkel lendületesen megfestett figurái számára fontos alanyok, a különböző struktúrák és a helyszínen felfedezett anyagok képei részévé válnak. Az itt kiállított műve része egy most is tartó folyamatos kísérletének, amely során az emberek testét próbálja ötvözni a tájjal. Márti képei magukkal ragadnak, átüt rajtuk az alkotójukból áradó hatalmas energia, az élet és a táj végtelen szeretete.

Tasnádi József Erdélyben, Aranyosegerbegyen született, Kolozsváron tanult előbb építészetet, majd ugyanitt elkezdte művészeti tanulmányait, amit a Budapesten fejezett be 1990 után, ahol a Képzőművészeti Egyetem doktori iskoláját is kijárta. A Munkácsy-díjas képzőművész, médiaművész a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára. Installációkat és utópikus terv-műveket alkotott. Alkotásaiban az idő, az elvont fogalmiság, a láthatatlan és a lehetséges leképezésének módozatait, az ellentmondásosság és a vizualitás kapcsolatait elemezte. Szerinte a művészet nem megfelelés, hanem kihívás, önmaga provokálása. A művészetnek nem célja, hanem oka van. A művészetet a szabadság és a méltóságérzet egyik formájának tekinti. Munkái a kommunikáció abszolút értelemben vett lehetetlenségét kommunikálják, mindig a nemtudásból – egy érzésből keletkeznek, hogy aztán olyan tervvé változzanak, amelyben ott húzódik a tudás reménye. Számára nem annyira művei érthetősége és elfogadottsága a fontos, hanem inkább az, hogy emlékezetesek legyenek. Itt kiállított installációit intervencióknak tekinti. A Túlzológia #1 a helyi objektumokat is bevonva mutat rá a világunkban elterjedt túlzásokra, amelyek miatt egyre inkább abszurddá válik minden. A filozófiai mélységű, önmagára is rákérdező konceptművészet erős társadalomkritikát rejt, a hatalmas méretű nyakkendő a bürokrácia túlzásaira mutat rá. Tasnádi saját művészetét is útvesztőnek tartja, számára igazából a művészet nem megfelelés, hanem kihívás. Szerinte nem szabad értelmet keresni abban, amiben az érzelem dominál. Műveinek okát az élettel való konfrontáció jelenti, az emberi szellem ellentmondásossága koncentrált módon jut kifejezésre. A megszokottól eltérően, vízszintesen elhelyezett létra és fekvő képernyő image-textekkel, szövegekre alapozó impulzusokkal látja el a nézőt.

Varga Tünde festőművész, grafikus Szabadkán született, a Magyar Képzőművészeti Főiskola alkalmazott grafika szakának elvégzése után Pécsre került, elvégezte a Janus Pannonius Tudományegyetem mesteriskoláját és DLA festő programját, Pécsett dolgozik művészpedagógusként, az ő alkotásain is érződik a pécsi festőiskola hatása. Festményein a pigment dinamikai lehetőségeivel, terek és síkok, illetve az emlékezet kapcsolataival kísérletezik. Vegyes technikával dolgozik. Egy felismerhető tájból indít, amire rárakodik a formák és a táj megélésének észlelési térképe. Mindez olykor szimbólumokkal, illetve a múlt-jelen-jövő időbeli mozgásaival egészül ki. Képei egyfelől személyességről árulkodnak, másfelől pedig rend, tisztaság és pontosság jellemzi az alkotásokat. A nagyméretű vásznakon a letisztult és színes szürkék, a laza ecsetkezelés, az átragasztások teszik a felületet a sejtelmesen derengő fények színjátékává.

Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész, muzeológus, a Pulzus alkotótábor szervezője, művészeti vezetője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának közreműködésével elindult sepsiszentgyörgyi képzőművészeti szak szobrász-tanára. A helyi művészeti líceum elvégzése után a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Monumentális kerámia szakán végzett, 2021 őszétől a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem szobrászat szakos DLA hallgatója. Plasztikai munkáit többnyire a helyi formai hagyaték felhasználásával a tradicionális architektúrából, a hagyományos ácstechnikák formaképzéséből meríti. Munkásságának alapvető eleme a tér és a tömeg közötti viszonyulás, e két elem kapcsolódási pontját, az anyag és az anyagtalanság dualitásának törvényszerűségeit kutatja. Archaikus formavilággal, kompakt formákkal dolgozik, amelyek belső tereit letisztult minimalista és lényegre törő nyelvezettel jeleníti meg. Bár a Pulzus tábor ideje Imre számára lótás-futásról szól, mégis talált lehetőséget arra, hogy bemutassa, ami éppen jelenleg foglalkoztatja őt: az egyszerű elemi formák és pozíciók milyen palástot írnak le a térben. Az agyag organikus felülete kontrasztba kerül a tároló szigorú keretével, amit a sötét- világos tónusok ellentéte fokoz. Játékos kompozíciója arra is rávezet, miképpen válik egyik plasztika a másik kiindulópontjává.

Összegzésként elmondhatom: a képtárban megrendezett táborzáró kiállítás rendkívül színes és elgondolkodtató alkotói folyamatokba nyújt betekintést. Ugyanakkor kitekintést is kapunk a Kárpát- medence kortárs képzőművészeti életébe. Éljenek hát a Pulzus alkotótábor adta lehetőségekkel idén is, tekintsék meg a kiállított alkotásokat!

Lőrincz Ildikó, művészettörténész