XIII. PULZUS – Székelyudvarhelyi Művésztelep
Tizenharmadik éve, hogy július közepétől tíz napon át Székelyudvarhelyen a Spanyár-ház és udvarán megpezsdül a kortárs képzőművészeti élet, ahol aktív művészi gondolatok öltenek testet.
Berze Imre szobrászművész, az alkotótábor művészeti vezetője és kurátora a következőképpen foglalta össze az idei táborban észlelteket: „a tábor struktúrája ugyanaz, mint az eddigieké volt, ami különbözik, hogy túlnyomórészt fotó és videó műfajban dolgoznak az alkotók.” A székelyudvarhelyi muzeológus ezzel kapcsolatban megállapította: „Nem tekinthetünk el attól, hogy a kortárs képzőművészek eszköztára teljesen megváltozott, kicserélődtek, ugyanis egy innovatív technikai fejlődés vesz körül mindenkit, ennélfogva elkerülhetetlen az, hogy erre éppen a művészi érzékenységgel megáldott emberek ne figyeljenek. Következésképpen az idei művésztelepen készült alkotásokon ötvöződik a hagyományos és a digitális technika”.
Az eltelt tíz napban értékes kapcsolatok születtek, tartalmas beszélgetések és bemutatók valósultak meg, s mindez maga után vonta a későbbi együttműködéseket, ami egy művésztelep folytonosságának az egyik alapvető feltétele. Fontos odafigyelni arra, amit kreatív emberek létrehoznak, fontos a városnak, hogy fenn tud tartani egy művésztelepet, ugyanis Székelyudvarhely képtára idén is olyan alkotásokkal bővült, amelyek korunkat foglalkoztató kérdéseket fogalmaznak meg őszintén, korlátozások nélkül, a közönség számára is érzékelhető formában.
A 13. PULZUS egy olyan szellemi intézmény, ahol az elkészített mű nem cél, hanem az együttlét indoka, az igazi értelme az itt töltött 10 napban rejlik. A tábori lét egy olyan életforma, ahol másként telik az idő, és ebben oldódhat fel az alkotói magány problematikája. A napról árnyra-forgó művészek úgy elférnek egymás mellett, mint a kőfaragás az AI generálásával: ráerősítenek egymásra. Kulturális diplomáciai feladata az erdélyi képzőművészeti gondolkodásmódot megismertetése a külföldről érkezőknek és általuk gyűrűztetni tovább Székelyudvarhely hírét. A művésztáborok végső értelme a gyűjtemény, hiszen az ott készült munkák rögzítik korunk ízlésvilágát, problémáit és ambícióit lehetőséget adva a kutatónak, hogy egységben lásson. Ez pedig nagy felelősség, hiszen lényeges, hogy mit állítunk magunkról, hogyan szemléltetjük a világot és ezáltal mibe avatjuk be a jövő befogadóit.
A PULZUS kiállítás anyagának meglehetősen nagy változatossága ellenére, a művek összességéből ma már kiolvasható egy sajátos PULZUS-jelleg. Mára már kézzelfogható eredménnyé vált a szervezők ama kezdeti törekvése, hogy a nemzet és az ország egymást keresztező kulturális keretei között, az erdélyi tradíciókra támaszkodva, a PULZUS megtalálta az útját a Kárpát-medence képzőművészeti életében, sőt azokat a lehetőségeket is megtalálja, amelyen keresztül a nemzetközi kortárs művészeti élethez való felzárkózást is megvalósíthatja.
Ezúttal a székelyudvarhelyi a szervezők meghívottjai Fülöp József csíkszeredai képzőművész, Candy Kwon fotóművész a Dél Korea-i Jeonju-ból, a székelykeresztúron született és az ausztriai Oberwaltersdorf-ban élő Kiss Noémi képzőművész és Kiss László festőművész, Lőrinczi Inez székelyudvarhelyi származású Nagyváradon élő fotográfus, Pokorny Attila Budapesten élő marosvásárhelyi szobrászművész, Siklódi Fruzsina képzőművész Szovátáról, Simon Béla képzőművész Székelyudvarhelyről, Soltis Miklós szabadkai születésű Budapesten élő képzőművész, Torkos Márk Erik zilahi születésű, Nagyváradon élő vizuális művész, valamint Poung Young Kwak médiaművész szintén a Dél Korea-i Jeonju-ból voltak. Berze Imre szobrászművész, muzeológus, az alkotótábor művészeti vezetője és kurátora személyével, illetve a képzőművészek alkotásaiból összeálló kiállítást július 18-án megnyitó Lénárt Tamás kézdivásárhelyi művészettörténésszel teljesedik ki a részvevők sora.
A művésztelep utolsó mozzanata, a táborzáró kiállítás a Képtárban zajlott, így az érdeklődők megismerhették a „Pulzuson” résztvevő művészeket és a tíz nap alatt készült alkotásokat. Az egyre bővülő „PULZUS-közösség” tagjai valóságos találkozóként élték meg az eseményt. (A létrehozott alkotások szeptember 30-ig tekinthetők meg a Kossuth Lajos utcai Képtárban)
Az esemény a Haáz Rezső Múzeum és Haáz Rezső Alapítvány szervezésében zajlott, szakmai partner a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, támogatók: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa, Communitas Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA), Exa Trande kft., Unique desig kft., Amigo&Intercost kft, GALFFIS’S.
Miklós Zoltán
programfelelős