XX. századi erdélyi magyar grafikák

A székelykeresztúri Molnár István Múzeum Képtárának megalapításakor, az 1980-as évek elején jött létre a múzeum grafikai gyűjteménye is, amikor már egyre kevesebb pénz jutott a művészet állami támogatására, ugyanakkor a hatalmi elvárások is egyre több önfeladást kívántak a művészektől, ezért olyanok is akik korábban a monumentális műfajokat művelték, ezeknek hátat fordítva, a grafika iránt kezdtek érdeklődni. A grafikát az úgynevezett nagy műfajoknál (mint a festészet, szobrászat) sokkal személyesebbnek, a hétköznapi igazságok valamint az intimebb érzelmi állapotok rögzítésére alkalmasabbnak tekintették. Ráadásul a műfaj a maga változatos, viszonylag gyors és direktebb eljárásaival, a művészek azon igényének is kiválóan megfelelt, hogy extenzív szakmai kísérletezést folytathassanak a tájainkon, éppen a politikai merev elvárások miatt megrekedt képzőművészet megújítása érdekében. A romániai magyar művészek legjobbjai, ha töredékesen és másodlagos forrásból is, de ismerték a kortárs nyugat-európai grafikai törekvéseket és azok eredményeit be is építették munkáikba.
Néhány művész pedig, paradox módon - s ezt éppen az elzártság pozitív eredményeként könyvelhetjük el - a világ tendenciáinak naprakész követése helyett - energiáit a magyar és az erdélyi kultúrák népi és történelmi mélyrétegeiből való merítésre, vagy saját adott technikai-szakmai lehetőségeinek a virtuozitásig fokozott kihasználására fordította. Ezek az alkotások, bár rossz korban születtek és ezért mind szellemi, mind szakmai értelemben nem mindennapi erőfeszítések nyomait viselik, mégis képesek érvényes bölcseleti tételek képi megfogalmazására, tájaink és élővilágunk rejtelmeinek grafikai megjelenítésére, a mindenkori közép-kelet európai kultúra éltető levegőjének érzékletes közvetítésére, valamint az erdélyi magyar lélek természetébe való betekintésre való ösztönözésre. Némelyiküknek pedig csupán az igényes, a hétköznapiságból felemelő szórakoztatás a szándéka. Bár az itt kiállított művek alkotóinak mindegyike egy-egy autonóm grafikai struktúrát létrehozó művészegyéniség, mégis e művek közös „keserédes” hangulatát alapvetően egy, az archaikus jel és szimbólumrendszerhez, valamint gyakran a hagyományos eszköz és anyaghasználathoz visszanyúló, vagy éppen ellenkezőleg az akkor nálunk elérhetetlen csúcstechnológiát imitáló, tehát anakronisztikus plasztikai eszközöket is alkalmazó romantikus alkotói gyakorlat határozza meg. Az idősebb látogatók számára nosztalgikus élményt is nyújtó grafikai válogatás, a fiatalok számára pedig a kézműves technika virtuóz megoldásainak manapság egyre inkább kivesző gyakorlatának, magas színvonalú művészeti alkotásokon keresztüli felidézésével nyújthat különös élményt.