XXIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia
A XXIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia megrendezésére 2024. október 7-11. között került sor a Haáz Rezső Múzeum, az Ábel Alapítvány és a Haáz Rezső Alapítvány közös szervezésében. A korábbi évek hagyományát követve, az első három napon a szakmai előadások bemutatása zajlott (a Városháza Szent István dísztermében), majd az ezt követte két napban tartalmas tanulmányút színesítette a programot. Az eseményen magyarországi és romániai múzeumokban dolgozó gyűjteménykezelők és konzervátorok\restaurátorok, önálló restaurátorok, művészek és szakemberek, restaurátor szakos egyetemi hallgatók vettek részt.
A több mint két évtizedes múltra visszanyúló szakmai találkozót a Nemzeti Együttműködési Alap és Bethlen Gábor Alap, valamint helyi vállalkozások támogatása, illetve a résztvevők egyéni hozzájárulása révén sikerült életben tartani, biztosítva ezáltal a töretlen folytonosságot. A szakmai körökben reális igényre számot tartó konferenciát részben a konzervatív szervezői elve, részben pedig a megújulás lehetősége élteti. A rendszeres résztvevők között több olyan szakembert tarthatunk számon, akik az évek során egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, másfelől pedig az erdélyi és magyarországi egyetemi hallgatók jelenléte (utóbbiak főként az Ábel Alapítvány hozzájárulása révén) mindig új személyek bevonását biztosítja.
A konferencia célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson az elmúlt időszak kárpát- medencei műemlékhelyreállítási munkálatainak, régészeti ásatásoknak, falkutatásoknak, könyvtári és múzeumi állományvédelemhez kötődő kutatások eredményeinek. A három napos elméleti képzés alkalmával 35 (a konferenciasorozat történetében eddig legtöbb) előadás hangzott el, olyan szakemberektől, akik szívesen osztották meg a résztvevőkkel saját tapasztalataikat, munkájuk és kutatásaik eredményeit. A szervezők ezúttal sem korlátozták le a tematikát a bejelentkező előadók számára, hanem irányadó elvként szolgált a technológiai újszerűség, az egyedi megoldásokba való betekintés és fentartható fejlődés a restaurátori munka folyamataiban. Az igényességgel kivitelezett prezentációkból a résztvevők megbizonyosodhattak a restaurátori szakma sokrétegűségéről, tudományos megalapozottságról, más tudományágakkal való szoros kapcsolatról, a modern műszaki haladás diktálta újdonságoknak és megvalósításoknak nyomon követéséről.
A szervezők figyeltek arra, hogy az előadásokkal telített napokat is kiegészítő programpontokkal színezzék: szejkefürdői séta keretében látogatást biztosítva a Borvízmúzeumba, a Mini Erdély Parkba, valamint Orbán Balázs sírjához vezető székelykapu gyűjteményhez. Egy következő napon pedig a Haáz Rezső Múzeum főépületében látogatható Divat & Dualizmus és Bolyai – Erdély géniusza című kiállítások szakmai tárlatvezetésein vehettek részt. Valóságos ünnepi pillanatnak számít a konferencia keretében, amikor a korábbi évben elhangzott előadások tanulmánykötetét vehetik kézbe a résztvevők. Az ISIS. Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek, Kovács Petronella által szerkesztette 23. száma – sok erőfeszítéssel –, de határidőre elkészült, s bemutatásra került jelen év szakmai fórumán is. A magas színvonalú és gazdagon illusztrált tanulmányok magyar és román nyelven olvashatók, angol nyelvű tartalmi kivonatok kíséretében. A nyomdai úton kivitelezett periodika minden száma digitálisan is elérhető az OSZK Elektronikus Periodika Archívumában (www.epa.oszk.hu/isis) mindazok számára, akik a szakma iránt érdeklődnek, tanulni vágynak vagy ismerkednek e tudományterülettel.
A konferencia kétnapos tanulmányúttal folytatódott, melynek során az első nap egy hosszas utazás keretében – Mihály Ferenc restaurátor vezetésével – a tancsi, a harinai, a besztercei, a kiszsolnai, a szásztörpényi protestáns templomokat látogatták a résztvevők. Az utolsó napon pedig háromszéki utazás következett, mely során a gidófalvi, a sepsiszentgyörgyi és a zabolai református templomokat, továbbá a gelencei és lemhényi római katolikus templomokat, valamint a teljes épületrestauráláson átesett Székely Nemzeti Múzeumot tekinthették meg.
A konferencia zárszavakét ismét megfogalmazott az igény a folytatásra, illetve a múzeum részéről a következő konferencialakalom megszervezése melletti elköteleződésre. A szervezők törekvése töretlen, s amennyiben az anyagi erőforrások lehetővé teszik, ebben az évben bemutatott előadások szerkesztett tanulmányok formájában az ISIS Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek című periodikában.